Ma reggel meg szakmai tanácskozás - nevezhetnénk Ascher Tamás-féle továbbképzésnek is; formás kiselőadást kapunk az előző napi produkciókról, nagy empátiával, éles kritikai szemmel, és lenyűgöző szenvedélyességgel - engem ez utóbbi ragad leginkább magával: nincs az a részletkérdés, amely Ascher intonációjában ne lenne életbevágóan fontos...
Sokfelé lehet itt ebédelni: több hely, mint nap. Ezért aztán az ember tájékozódik, és a többségi véleményt követi: ma a "pitbullnak" becézett Parish Bull mellett döntöttünk (de azt nem bírtam megfejteni, hogy itt, Kisvárdán vajon mi vonzza ezt a kacifántos nevet egy panzió-étterem tetejére).
Délután a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió mutatta be Rókajáték című előadását - sorskomédiának nevezik, Ben Jonson Volponéjából készült, igen zagyva és igen gyönge produkció; azért néztem végig, mert nem volt szünet. Egyébként ugyanis élvezem a kivételes szabadságot; azt, hogy úgy nézhetek színházat, mint egy normális ember: ami nem tetszik, otthagyom. Mármint ha van szünet.
Az esti előadásban volt, bár elég soká. Moli?re A fösvény című darabját a kassaiak adták elő, Csiszár Imre rendezésében, és mondhatom, le sem tagadhatta volna, hogy ő rendezte. Rengeteg kiabálás, érthetetlen, összemosott szövegmondás, túljátszott, teátrális szerepformálás, "poénban nem ismerek tréfát" típusú humor. Muszáj volt menekülőre fogni, még mielőtt minden jóra fordult volna, mármint a darabban...
De előbb még az történt, hogy az előadás elején felhangzott Serge Gainsbourgh száma, amelyet 1969-ben szerzett, és Jane Birkinnel énekelt, és az a címe, hogy Je t'aime, és jó sokáig tart. Összenéztünk ott mind, nagyjából egy nemzedék, legföljebb kettő vagy három, és fölidéztünk régi házibulikat, amikor kötelező sötét borult a szobára, ha ez a szám szólt, és mindenki gondolt valakire, nem biztos, hogy arra, akivel most boldog.
És akkor bejövök ide, a szerkesztőségbe, és megkérdezem az ifjúságot, ismeri-e ezt a számot, és megintcsak elfelhősödnek a tekintetek. Mert örök értékek igenis vannak.
