Negatív mélypontból adódott több is - színházi körülmények között -, a legszánalmasabbakat mégsem színpadon csíptem el. Egy színésznő vacsora közben például azzal vigasztalta társait, hogy volt már ennél sokkal rosszabb közönségük is. (A kisvárdairól annyit érdemes tudni, hogy rendszerint sokan meglépnek szünetben, még többen nem bírják kivárni azt. Így a második felvonásra gyakran sikerrel ciánozza ki a nézőteret a művészet, aki mégis maradt, az leginkább elalszik, hogy a túléléshez elmaradhatatlan izgalmakat valahogyan beszerezze.) A másnapi szakmai beszélgetésen azonban ugyanez a társulat a konkrét érvekkel szemben a következővel védekezett: talán azért voltak fáradtak, mert piszkos ágyneműben nem lehet jól aludni. A rendező/rektor Ascher Tamás elemzésére meg a kritikusok hozzávetéseire persze lehet így reagálni, csak nem kell majd nagyon csodálkozni, ha jövőre például nem az élvonal jön el Kisvárdára. Persze, attól nem félek, hogy a POSzT-ról egyenesen ideutazna egynémely nyugdíjas sminklegenda. Hasonlóképpen voltunk a gödör alján, amikor a zsűri testületileg állt fel egy másik előadás közepén - megtehették, nem a versenyprogram része volt. A kedvencem mégis egy félhangos beszélgetés szintén a szomszéd asztalnál, ahol az egyik határon túli színház vezetősége tárgyalt egyértelműen művészeti kérdésekről, de hogy ezt palástolják a kívülállók előtt, csakis olyan szavakat használtak, mint szerződés, követelés, adósság, inkasszó, forint, támogatás, támogatás, sikkasztás, könyvelés, terhelés, vállalkozás, bevétel, egyéb bevétel.
Délután a gasztronómia helyi fellegvárában, a szexista marcipáncsodáiról és a fogászati ügyelet reklámjáról egyaránt elhíresült pornócukrászdában túrós alagútba fojtottam az induló depressziót színházba menet, ám kellemes meglepetés ért a vajdasági színi-ifjúság bemutatóján, akik a Negyedik nővért humorral és ésszel játszották. Szép befejezése volt részemről a fesztiválnak, a Bernarda Alba házában töltött fél órát már csak ujjgyakorlatnak szántam. Sokadmagammal.
