Az eltikkadt közönség bónusz gyanánt még megtekinthetett egy jól sikerült újvidéki vizsgaelőadást - a Negyedik nővért -, így végezetül kapott némi ízelítőt abból, milyen is az, amikor energikus, kicsattanó, életteli színházi produkció születik a határon túl.
A záróünnepség üde színfoltjaként Sáry László zeneszerző kurzusának résztvevői derűs koncertet adnak: bemutatják, tíz nap alatt mit tanultak ritmusgyakorlatból; csörömpölésből, kopácsolásból, peszmergésből, kattogásból és füttyögésből. A műsorvezető felolvassa a köztársasági elnök üdvözletét, van szó misszióról és határon kívül rekedésről, majd díjkiosztás, vállak lapogatása, jó érzések, fanyalgások. Rövid szünet után Vári Éva és Kulka János óriási sikerrel előadják a Hat hét, hat táncot.
Még összecsendül sokszor két pohár, utolsó ölelésekre tárulnak a karok a művház előtti közös placcon. Autók és buszok motorjai búgnak fel, gurulós bőröndök nyikorognak a járdán. A Művészetek Házában dolgozó titkársági hölgyek ezen az éjszakán végre lecsukják majd véreressé lett szemüket és kialusszák magukat, hogy aztán holnap hozzákezdjenek a jövő évi fesztivál szervezéséhez. (Az lesz a huszadik.)
Ugyancsak holnap a városka főutcáján erős férfikezek leszedik a kandeláberekről a gyengécske, ám annál szorgosabb asszonykezek (a nyugdíjasklub tagjai) által készített transzparenseket. A Parish Bullban borítékolják a kék/sárga étkezési jegyeket, a Bástya panzióban bánatosan letörik a szobaárakat.
A Kisvárdai Lapok szerkesztősége is leszerel: pendrive-ra kerülnek a fesztiválújság ez évi cikkei és kartondobozba a kávéscsészék. A lehasznált szerkesztő utolsó erejével még keresgél a közhelyek között, hátha talál valami idevágót a képeslap végére. Ez talán jó lesz:
Jövőre, veled, ugyanitt!
