Monarchia: az uralkodó öröklődő személyi hatalmán alapuló államforma. Leegyszerűsítve királyságot szoktunk érteni rajta.
Osztrák-Magyar Monarchia: a két országnak a Kiegyezéstől, Ferencz József megkoronázásától, 1867-től 1918-ig tartó uniója. Sokak szerint a felvirágzás időszaka, gazdag politikai, gazdasági, de ami nem kevésbé fontos, kulturális együttműködéssel. De mai korunknak szól egy talán mindennél fontosabb üzenete is: ez a pár évtized a békés egymás mellett élésé volt. Talán ez is ihlette Zsuráfszky Zoltánt, a Budapest Táncegyüttes vezetőjét, rendező-koreográfusát, amikor kitalálta ezt a pompázatos kavalkádot, ezt a tobzódó, sodró, színes, szenvedélyes estét. Nem is egyet, rögtön kettőt: április 19-én és 25-én, a Hetedik Táncfórum keretein belül a Művészetek Palotájában. A Monarchia - Népek tánczai a produkció címe, azzal a kis z-vel rögtön éreztetve a nosztalgikus, visszanéző hangulatot is. A nagyszabású estéken a Budapest Táncegyüttes a Honvéd Táncszínházzal közösen lép föl. Pompás díszletek, kosztümök, vérbő zene hatja át a programot. Zsuráfszky Zoltán a tőle megszokott túlfűtöttséggel próbál, szervez, irányít, lelkesedik, uralja a terepet, a teret, a táncosokat. Ugyanilyen hévvel mesél is.
- Mikor jutott eszébe a Monarchia mint téma?
- 2000-ben, egy sikeres New York-i fellépésünk után megkérdezte tőlem egy amerikai impresszárió, hogy mit tervezek a következő amerikai turnéra. "Mit szeretnél", vágtam rá. "Monarchiát?" Már akkor ezt a tervet dédelgettem magamban, ám nem mondtam senkinek, csak csöndben beírtam az együttes művészeti tervébe. Nagy formátumban gondolkodtam. A nagy formátumhoz pedig nagy apparátus kell, ezért állt össze - immár nem először - a két együttes. Legalább 25-27 pár lesz színpadon.
- A Monarchia mellett ott áll a címben: népek táncai. Felvonultatja az akkor, a Monarchiában egymás mellett élt nemzetek táncát-zenéjét is.
- Hosszú ideje foglalkozom a Kárpát-medence táncaival Szatmártól Erdélyig, és ez pontosan ennek a korai időszaka, amikor szinte virágba borult a magyar népművészet.
- Mostanáig valahogy úgy gondoltam, hogy ez a korszak az udvari, polgári táncok, bálok, operettek terén alkotott jelentőset. A népi kultúra fel sem vetődött bennem.
- Barátaim közül is sokan így éreztek. Van a kornak egy romantikus hulláma, amit ismerünk, és arra senki nem gondol, hogy a Kiegyezés utáni Andrássy-kormány olyan szabadságot adott a nemzetiségeknek, olyan önrendelkezést, amikor a zsidók is választójogot kaptak, és ami felpezsdítette a kultúrát is. Minden kis nemzetiség, annak ellenére, hogy a Monarchia része volt, belső szabadságot élvezett. Egymás mellett éltek békében, és nem bántották egymást. Aztán egyszer csak, a Millennium idején változtak a kormányok, és erős nemzetiségi politizálás alakult ki, a belső szabadság, a nyitottság, az elfogadás átfordult oda, hogy minden csak magyar legyen a nyelvtől az oktatáson át a művészetekig. Azaz hatalmas törés jött létre egy szép ívben. Amit a korból igazán ismerünk íróink művein keresztül, az a dzsentri világ, az arisztokrácia élete. El is felejtjük, hogy emellett ott volt Bihari János, a zenészek, a magyar tánc magára találása a palotástól a valcerekig, polkákig, a lengyel anyagig. A csárdástól a román táncokig minden egymás mellett élt.
- Hogyan lehet mindezt belesűríteni egyetlen műsorba?
- Volt egy nagyszerű történelmi pillanat: 1867-ben Liszt Koronázási miséjére Ferencz Józsefet magyar királlyá koronázzák, ezzel indul a program. Ezt követi a kor bemutatója táncokon keresztül: hol egy főúri bálteremben vagyunk, hol egy falusi templom előtti téren, ahol vérbő néptáncot látunk. Felvillannak az osztrákok, csehek, tótok, szerbek, románok, magyarok, lengyelek táncai, pillanatai. Az első részt egy nagy toborzó zárja. Zeneileg ez a rész Erkeltől, Liszttől Straussig tart. A népzenei elemek váltakoznak a műzeneiekkel, és ez a táncokkal együtt képeslapszerű visszautazást ad a múltba. A második rész vásárba kalauzol el, egy nagy Rába-közi képpel indul, és ezt kisebb életképek követik: régi huszárok, öreg honvédek merengenek vissza 1848-ra, emlékeket idézgetnek, így jelenik meg az a kor is. Ez a vásári jelenet tovább kanyarodik egy nagy Bodrog-közi bálba. Így jutunk el az I. Világháborúhoz, ami bakanótákkal indul, a végén pedig feltűnik Isonzo, Doberdo, a fogság képei. Ezt a részt háborús kép zárja. Aztán több festmény is életre kel a színen: például Munkácsy Siralomházban című festménye az asztalra boruló betyárral, ami a Monarchia idején Brüsszelben a Világkiállításon első díjat nyert, tehát a kor tökéletes szimbóluma. De megmozdul Izsó Miklós szobra is, és életre kel Csontváry Magányos cédrusa. A cédrus körül fehér ruhában allegorikus hatalmas közös össztánccal zárul a műsor, a történelmi tabló. Ez a kép a népek barátságát szimbolizálja, amit mindig minden művész akart Adytól Bartókig. Azt is szeretném kifejezni ezzel a körtánccal, hogy örök a béke és barátság, időtlen, korokon átívelő a zene és a tánc.
- Ezt a hatalmas programot nyilván nem egyedül koreografálta meg.
- Sok vendéget hívtam meg, kollegáimat, barátaimat a Kárpát-medencéből: szlovák, felvidéki, délvidéki, osztrák koreográfusokat, beépítettem Fitos Dezső fiatalkori műveiből egyet, Vincze Zsuzsa egy-egy munkáját. Kiegészíti mindezt Bátonyi György díszletterve.
- Korabeli koreográfiát is láthatunk?
- Azokból is színre viszünk néhányat. Azaz nemcsak a táncok lesznek sokszínűek, szimbolizálva az akkori sikeres egymás mellett élést és egymásért dolgozást, hanem a mi munkánk is ezt példázza.
