keresik, a fekete ruhás hívek és a köztük hófehérben lépdelő II. János Pál kontrasztját, az önhitt képpel elnyújtózó Truman Capote esendőségét, a hónalját elmélyülten borotváló isteni Bianca Jagger közönséges fizikalitását. Pár teremmel arrébb Avedon éteri hófehér háttérbe illesztett, koszt, szőrt, izzadságot, sötétlő tekintetet szakrálissá emelő bányász-, melósportéi néznek farkasszemet az átellenben kiállított, felékszerezett, szép testű, üres tekintetű
bakfisokkal. Az élénk fantáziájú Ilja Kabakov miliőt fotóz, és ezen keresztül ragadja meg a karaktert: a tehetségtelen művészt másodrendű vásznaiban, az űrbe repült személyt lyukas plafonú lakásában és lerúgott, széttaposott cipőjében.
párbeszédre egymással, amint közönyös-könnyed felhők közepette meredezik értelmetlenül a derékig-vállig elkészült két behemót szobor, vagy megdőlt pózban lóg a daruról Engels. Toronyházak közé belopakodó felhők, ál-európai álbarokk templom és szupermodern üvegtorony, leszakadt roló és büszke amerikai lobogó elképesztő, bizarr együttállásai, kontrasztjai egy ellentétektől feszülő, energikus Amerikát fogalmaznak meg Rauschenberg fotóin, míg Les Levine lózungokat harsogó plakátok elé fényképezett müncheni metróutasai, a közönyös, magányos, bezáruló arcok egy apátiába süllyedő, önmaga iránt közönyös kultúrát mutatnak meg.
közelítünk hozzá, s hagyjuk el őt, az emberi léptékek viszonylagossága áll szemben a Fal masszív megdönt-hetetlenségével, tömör áthatolhatatlan valóságával. Leplezetlen vádirat Boltanski Chases Gymnasium című sorozata: a bécsi zsidó gimnázium 1931-ben végző tanulóinak csoportképéről vett arcokat nagyította ki fekete-fehér, árnyszerű, elmosódott vonású, fekete szemgödrű, halálfejt asszociáló arcokká. Taryn Smith már harcos, agitpropos indulattal fotózott tévesen azonosított elítélteket azokon a helyszíneken, ahol a valóságban soha nem jártak, ők pedig látványosan "kilógnak" a miliőből, szomorú, váddal teli tekintettel merednek ránk a képről - a vizuális memória, a fotódokumentumok megbízhatóságát kérdőjelezik meg, fikció és valóság összemosását mutatják.
Olykor sistereg a - lappangó vagy megrendezett - feszültség, dúl a dráma. Seyden Keith családi fotói egy többnejűséget engedő kultúráról: a gondosan egymás mellé állított, kicicomázott rivális feleségek kényszeredettsé-ge vagy épp olvadó mosolya, amint a pozíciót jelentő férj oldalán jelenhetnek meg; az idős anya mámorító büszkesége teljes katonai díszben feszítő fiai oldalán a sorsok, korlátok és lehetőségek méltósággal viselt, tragikus behatároltságát sejtetik. Nyíltan elszabadulnak az indulatok Tracey Moffatt szenvedélyes vörös-feketére komponált fotónovellájában.
