Mennyire lehet objektívnek, pártatlannak maradni egy olyan kiélezett helyzet tudósítása során, amilyen a tavalyi év kétségkívül legnagyobb sajtóérdeklődésre számot tartó eseménysorozata, a menekültválság volt? ? vetették fel a kérdést a Capa Központban megrendezett Lehet-e objektív a sajtófotó? ? különösen, ha az egész világot foglalkoztató hírek a kert végében zajlanak című beszélgetés résztvevői április 4-én. A 34. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérőprogramjaként a menekültválságról készült anyagaikért díjazott fotóriporterekkel és a téma szakértőivel vitatta meg Virágvölgyi István képszerkesztő, a Capa-nagydíj titkára a sajtó és azon belül főképp a sajtófotó szerepét egy olyan válsághelyzetben, amelyben az egész világot kell kiegyensúlyozottan tájékoztatni.
Nem áll távol az objektivitástól Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere, a hazai fotópályázat Menekültválság kategória díjazottja szerint a 2016-os World Press fotópályázat ausztrál nyertesének képe. Ugyan bemozdult és fekete-fehér a magyar-szerb határon készített nyertes fotó, Fazekas István is megerősítette: éppen az előbbi tulajdonsága miatt hiteles a kép, így a képolvasó azonosulni tud a helyzettel, és elhiszi, hogy nem beállított képről van szó. ?A bemozdultság azt az érzést kelti, hogy nem órákig vadászott képről beszélhetünk, hanem olyan helyzetről, amelyben a fotósnak gyorsan kellett kattintania, ami teljesen életszerű szituáció ebben a helyzetben? ? szögezte le. Reviczky Zsolt megemlítette: az, hogy a fotó éjszaka készült, tovább nehezítette a fotós dolgát, és szerinte a fekete-fehér képeknek a mai napig megvan a létjogosultsága, hiszen évtizedeken keresztül csak hasonlókat készíthettek, jelentethettek meg a fotósok. Nagyra értékelte a képet Hernádi Levente, az Index képszerkesztője is, bár elismerte, ha a napi képszerkesztés során kerül elé a fotó, talán ki sem emeli a többi fotó közül és meg sem jelenteti, ?de jobban megnézve egyértelművé válik, hogy időtálló képről van szó. Amikor percről percre tudósítunk végig egy ilyen eseményt, akkor ennél sokkal tényszerűbb munkákat adunk le. Ez a kép viszont hangulatot idéz meg, ami néhány hónap távlatából még inkább hatásos.?
Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság magyarországi irodájának szóvivője csak megerősíteni tudta az elhangzottakat, számos külföldi szakember és fotós mondta el neki a kép megszületése és a díj odaítélése óta, hogy talán ők maguk még ott helyben törölték volna a fotót, amely most a világ legjobbja lett. Az akkori, a napi hírgyártásnak alárendelt munka teljesen más hangulatban telt ugyanis, az idő távlatából azonban abszolút igazoltnak látja beszélgetőtársaival együtt a szakértő zsűri döntését.
Az óriási sajtófigyelem által megemelt ingerküszöböt át lehet-e lépni úgy, hogy az ne menjen a hitelesség rovására? A kattintáséhes híripar rákényszeríti-e a benne dolgozókat a szenzációhajhász hozzáállásra, vagy célba lehet juttatni az olvasókat érdeklő információkat ilyen olcsó eszközök bevetése nélkül is? ? tértek át általánosabb témákra a beszélgetésen. Az ENSZ szakértője szerint, ha a fotó az igazságot ábrázolja, akkor az mindenképpen publikálható, ha viszont manipulál, akkor nem. Nem lehet azonban csak egy fotó alapján megmondani, hol rejtőzik az igazság. Éppen ezért hozott a Simon Ernő által elmondottakra ellenpéldát Reviczky Zsolt. Szerinte a bicskei menekültekről készült, Rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről képaláírással ellátott fotó hazugság, ha nincs megmagyarázva, hogy mi történt pontosan. A Reuters képén ugyanis azt látjuk, amint egy rendőr a sínek közé lök egy menekült párt pici gyermekükkel, az esetről előkerült videófelvételek azonban másról árulkodnak. A valóságban ugyanis az apa fenyegetésként vetette magát és családját a sínek közé úgy, hogy az anyuka szinte összenyomta gyermekét. Az ügy hallatán az ENSZ munkatársa is egyetértett abban, hogy az eset óvatosságra adhat okot, és saját példát is hozott. A közel-keleti tudósításokban gyakran látunk ugyanis olyan embereket, akik különböző ruhadarabokkal takarják el arcukat, míg külföldön ezt akként értelmezik, mintha a képen szereplők személyazonosságukat féltenék, pedig valójában vizes ruhadarabokkal semlegesítik a könnygáz hatását. Az előbbi fotó egyébként itthon először az Indexen jelent meg, bár nem tényként közölték azt, hanem feltételes módban ? magyarázta Hernádi Levente a megjelentetést. Nem gondolták ugyanis, hogy a Reuters tévedhet, miután viszont kiderült a fotó háttértörténete, levelet is írták a hírügynökségnek a helyesbítés miatt, de a kéréssel még az után sem foglalkoztak, hogy Ausztriában is elismerték: a fotó hazudik. A Népszabadság fotósa szerint ez az eset is rávilágít arra, hogy a menekültsálság többrétegű, mint azt eredetileg gondoltuk. ?Sokszor sokkal színesebb a történet, mint az elsőre tűnik? ? jegyezte meg. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint azért is kell vigyázni a fotókkal, mert egy jó kép háromszor annyit ér, mint a szöveg. Senki nem figyel a tévés közvetítésen a riporterre, ha az másról számol be, mint amit látunk, egy fotó képes volt például Nagy-Britannia menekültpolitikáján enyhíteni ? magyarázta. Éppen ezek a változások nehezítik azonban az állandó objektivitást, hiszen a politikai alkuk és egyezmények újra és újra nyomást gyakorolnak a tudósítókra.
A képszerkesztők és a fotósok is egyetértettek abban, hogy szívesebben jelentetnek meg vizuális esztétikára nevelő fotókat akár még a menekültválság kapcsán is, mint az olvasók igényeit kielégítő fotókat, ameyeket azonban a nagy hírügynökségek, mint a Reuters vagy az AP megengednek maguknak. ?Elvárom, hogy a képolvasó gondolkodjon? ? jelentette ki Reviczky Zsolt. Ha ugyanis azt fotózza le, hogy egy menekült a Keletinél Merkel-fotót tart a kezében, akkor az olvasóban fel kell merülnie a kétségnek: a sátrában igen nehezen nyomtathatta ki azt a képen szereplő menekült. A HVG munkatársa hozzátette: az lenne az ideális, ha a fotón szereplők nem is érzékelnék a fotósok jelenlétét, és így nem befolyásolnák a képet.
További hatalmas különbség a hazai szerkesztőségek és a nagyobb nemzetköziek között, hogy míg a magyar határszakaszokra is csupán egy-két napra mentek le a hazai tudósítók és fotósok, addig a külföldiek nem ritkán egy hónapig is maradtak. Ráadásul Feledy Botond szerint az sem ritka, ha egy nemzetközi riporter úgy érkezik meg az országba, hogy tudja, kiket szeretne például a magyar politika alakulásáról megszólaltatni, akik pontosan annyit mondanak el az újságírónak, amennyit ő már a gépe érkezésénél is tudott.
Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond
