Hódmezővásárhely első fényképész műtermét Plohn Illés alapította 1869-ben. A meglehetősen modern kezdeményezésnek köszönhetően a család tagjai hamarosan megbecsült polgárok lettek a városban, műhelyük a környék népszerű művészeti szalonjává vált. Plohn József folytatta apja helytörténeti és néprajzi ihletésű fotósorozatait, de ez sem mentette meg a nagybeteg férfit a deportálástól. 75 évesen egy marhavagonban halt meg, fotóinak megmaradt részét az ötvenes években vásárolta meg a Tornyai János Múzeum. Apa és fia egy mára eltűnt világot örökített meg. Az Alföldi Galériában július végéig újra láthatjuk csaknem 140 felvételen a régi vásárhelyi családok portréit és a környék eseményeit dokumentáló fotókat. Bernátsky Ferenc helytörténész-muzeológussal, a hódmezővásárhelyi Tornyai János munkatársával beszélgettünk.
Az alapító József apja, Plohn Illés a műtermében nemcsak a megszokott családi portrékat készítette el, hanem a fényképezőgépével ott volt például a szegedi árvíznél 1879-ben. Korabeli tudósítóként is működött?
Sok fotó fennmaradt tőle: esküvői csoportképek, portrék, vásárhelyi iskolák tablóképei. Emellett járta a környékbeli tanyavilágot, a gazdaságokat fotózta. Itt több olyan kép készült, amivel Magyarországon vagy külföldi kiállításon díjat nyert. 1896-ban a millenniumi világkiállításon egy fotóval első helyezést értek el a fiával, Józseffel együtt.
Nemcsak az 1879-es nagy szegedi árvíznél, hanem a 1887-es kis tiszai gátszakadásnál is fényképezte a helyszínt. A baleset körülményeinek hivatalos vizsgálatakor felhasználták ezeket a képeket.
Fontos volt számára, hogy tudósítsa a hódmezővásárhelyi embereket arról, milyen események történtek a közvetlen környezetükben. Az országos sajtó is kért tőle a vidéki eseményekről tudósításokat.
A Vasárnapi Újságban több alkalommal megjelentek Plohn József riportfotói. 1897-ben például egy nagy port kavart mérgezés, Jáger Mari és bűntársai ügyéről tudósított. A lap közölte képeit a bűnösökről: a pillanatot, amint megérkeznek az állomásra, majd a tárgyalásra. Sorozatot készített arról is, ahogy 1902-ben az algyői vasúti hídszerkezetet áttolták az egyik partól a másikra, majd összeszerelték. 1903-ban pedig a hódmezővásárhelyi Kossuth-szobor avatásáról készített fotókat. Ezek a képek is szerepelnek A Plohn-műterem 75 éve című, július végéig látható tárlaton.
Plohn Józsefet az apjához hasonlóan érdekelte a néprajz, folytatta Plohn Illés helytörténetet dokumentáló munkásságát. Azonban amikor albumot akart megjelentetni a képekről, az nem sikerült. Miért?
Amikor 1922-ben hozzáfogott ehhez a tervéhez, más fotósok is próbálták megjelentetni az életművüket valamilyen formában. Munkáját felajánlotta a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának is megvételre, de a Trianon utáni időkben nem volt elég anyagi forrás ahhoz, hogy finanszírozzák a nyomtatást. A hat sorozatból, amit tervezett, végül csak egyet tudott összeállítani, és abból is egyetlen példányt vásárolt meg a szegedi múzeum.
A Plohn család kapcsolatban állt képzőművészekkel, Tornyai János festőművész az egyik fotójukon szereplő férfit modellnek is használta saját festményéhez. Inspirálták egymást az alkotók?
Abszolút. Plohn József ugyanabban az évben, 1869-ben született, mint Tornyai János. Mind a ketten a református főgimnáziumban tanultak, feltehetően innen ered kettejük kapcsolata. Tornyainak van egy 1886-ból származó képe, Az ősi címer vagy a Diploma - mindkét címen ismert az alkotás -, melyen egy Plohn által lefotózott beállítást örökített meg.
Ez csak a kezdete volt az együttműködésüknek. Tornyai életművének legfontosabb rajzolata a Juss-motívum. Erről a jellegzetes beállásról Plohn csaknem 50 fotót készített, közülük Tornyai többet megfestett.
De Endre Béla számára is készített ilyen tanulmányfotókat, melyekből aztán festmény született. A Plohn család művészetkedvelő volt, apa és fia is játszott hangszeren. A műhelyük kulturális szalonként is működött már a 19. század végétől. Endre Béla és festői köre itt tevékenykedett, és szívesen jártak hozzájuk baráti beszélgetésekre, a kiállításaikról is születtek fotók szép számmal.
Plohn József talán egyik legismertebb sorozata '48-as honvéd veteránokról készült, ezek megrázó portrék.
Nem tudjuk, pontosan hány készült, a múzeum birtokában 154 darab fotó van. 1894-95 környékén születtek az első képek, majd 1902-ben a kolozsvári Országos Ereklyemúzeum felhívására folytatta az öreg honvédekről készült portrésorozatot. Ebből áll össze a kollekció.
Ez a legismertebb Plohn József-gyűjtemény, de emellett 1904-ben egy hódmezővásárhelyi Ipari és Mezőgazdasági Kiállításhoz kapcsolódóan megrendezett néprajzi kiállításon részt vett egy nagyjából 50 darab portrét tartalmazó összeállítással, melyen jellegzetes hódmezővásárhelyi gazdákat és gazdaasszonyokat örökített meg.
Mennyi pusztult el a Plohn-felvételekből az idők során? Meg lehet-e becsülni, hogy mennyi volt eredetileg?
Sajnos nem. Baktay Ervintől, aki a "30-as évek első felében Hódmezővásárhelyre látogatott, tudjuk, hogy nagyjából 3 ezer néprajzi fotó volt Plohn birtokában. Ebből 1600-at vásárolt meg a múzeum az ötvenes években. Ez alapján azt tudjuk mondani, hogy talán picivel több mint a fele megvan. Viszont azt nem tudjuk, hogy a műterem működésének 75 éve alatt mennyi felvételt készítettek. Ahhoz képest elenyésző számban maradtak fenn negatívok.
Plohn József sokat látott fényképezőgépe nagyon kalandos módon élte túl a második világháború utáni évtizedeket. Az utolsó tulajdonos egy kaptárban rejtegette, hogy ne kerüljön állami tulajdonba. Nemrég a múzeum birtokába került. Működik? Lehet vele fényképet készíteni?
1943-ban Plohn József már nem tudott megélni a fotózásból, ezért kényszerült eladni a fényképezőgépét egy fiatal makói fényképésznek, Börcsök Sándornak. Ő is csak néhány évig tudta használni. A háború után egy bőröndben rejtette el a méhek közé. Innen vásárolta meg közösen a Tornyai János Múzeum és a szegedi Móra Ferenc Múzeum.
A gép működőképes, néhány évvel ezelőtt a Múzeumok éjszakáján készítettünk vele felvételeket. Azt tervezzük, hogy idén június 22-én újra használjuk. Tornyai Juss vázlatának egyik beállítását készítjük el érdeklődő vásárhelyiekkel, akik beöltöznek korabeli ruhákba, majd megpróbáljuk megörökíteni őket abban a pozícióban, ahogyan az a Juss tanulmányfotón szerepel.
