Képtársak és társképek

A Kép/Társak kiállításra az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának összes tagját meghívták, de kötelezően választaniuk kellett maguknak egy nem akadémikus alkotótársat, aki akár más képalkotó művészeti ág jeles képviselője is lehetett. Az így bemutatott ?minitárlatok? képei párbeszédet folytatnak egymással.

A tárlaton 14 művészpár, tehát 28 alkotó képeit tekinthetik meg a látogatók, akik így találkozhatnak többek között apa-fia társulással, munkatársi kapcsolattal, misztikus közösséggel, tematikai rokonsággal és rokon társadalmi érdeklődéssel.

1. Balla András és Balla Gergely

Apa és fia a történelmi múltról egymásra reflektálva, közösen gondolkodik. Ahol apa és fia közös emlékezése vizuálisan összeér, az az ipari táj vizsgálata. Elsősorban Dorog és környéke kerül figyelmük látóterébe, a fájdalmas változásokon végigment mini régiót jelenítik meg úgy, hogy vizuális jelekbe foglalt megállapításaik a globális gazdasági-társadalmi változások következményeire is rámutatnak.

2. Benkő Imre és Molnár Zoltán

A közös múlt mellett mindkét fotográfus a személyes emlékek, elsősorban a gyermekkor világából idéz meg töredékeket. Benkő Imre választott alkotótársa, egykori tanítványa Molnár Zoltán. A mester elmondása szerint a dokumentarizmus köti össze munkásságukat. Kivételes időszakban kerültek közel egymáshoz, akkor, amikor a vizuális dokumentátori munka előbbre járt a szónál, mivel képben merészebben és többet lehetett elmondani, mint az ellenőrzött írásban.

3. Bicskei Zoltán és Dormán László

Bicskei Zoltán rajzoló embernek tartja magát, ennek ellenére vagy éppen ezért már 14 éves korától filmeket készít. A képek megjelenési formájáról sajátos véleménye formálódott az évek során. Nem tekinti a képek szakrális létmódjával összeegyeztethetőnek a kiállítást, szerinte az csupán üzleti interakció az alkotó és a vevő között. Ezért is különleges, hogy csatlakozott az alkotótársakat egybehívó kiállításhoz. Bicskei Zoltán választása Dormán László vajdasági származású fotográfusra esett. A ?70-es években indult kiváló, elsősorban jazz képeiről ismert fotográfust szerette volna újra visszahelyezni arra a méltó helyre, amely megilleti. A délvidéki tanyákról készített sorozatán csendben és láthatatlanul felvillan a tanya korábbi tulajdonosának nehéz, megpróbáltatásokkal teli élete.

4. Haris László és Telek Balázs

Haris László a legutóbbi időkben különleges önarcképekkel kísérletezik. Különlegesek ezek technikailag is, ugyanis nemcsak egy térszeletet, hanem teljes panorámát látunk, mindazt a környezetet, amelyben a fotográfus önmagát értelmezi, amely jelenlegi léthelyzetét jellemzi. Telek Balázs installációi a családi fotóalbum újraolvasására tesznek kísérletet. Kiindulópontja roppant személyes ?Alapvetően nagyszülőhiányban szenvedtem? ? az alkotó ezzel magyarázza, hogy mi késztette a hősök újrateremtésére. A változatos eljárásokkal készült installáció az emlékezet és a felejtés, a változás folyamatosan mozgásban lévő fogalmaira kérdez rá.

5. Horváth Péter és Polyvás Béla Albert

Horváth Péter elsősorban a lírai hangulatú, lágy, elfogadó atmoszférájú képeiről vált ismertté, amelyet kritikusan felülír egy-egy ikonikus gesztussal, főleg akkor, ha nem kizárólag a sajtó gyorsan változó elvárásaira való tekintettel fotózott. Horváth Péter alkotótárs-választása Polyvás Béla több évtizede Svájcban élő fotográfusra esett. Képeik ugyanarról az életérzésről szólnak, még akkor is, ha eltérő vizuális nyelven fogalmaznak. Polyvás képeit az uniformizálás elleni fellépés vezeti. Az archiválási láz, az archívumok használata, kiaknázása nemcsak alkalmazotti munkájára jellemző, de ?saját magának? készített privát fotóit is áthatja.

6. Kósa Ferenc és Katkó Tamás

Kósa Ferencet harminc éve ismeri Katkó Tamás. Első találkozásukkor a filmrendező nagyobb társaságnak mesélt életéről, munkásságáról, és ekkor döbbent rá a lelki rokonságra. Ekkorra már meghatározó élménnyé vált a Tízezer nap, a Hószakadás, a Küldetés. Képeik bár más körülmények között, más közegben készültek, ugyanarról szólnak: a fényről, az egyedül fontos elemről.

7. Jelenczki István és Kőrösi András

Jelenczki István Kőrösi András operatőrt választotta alkotótársnak, akivel több mint tíz éve dolgozik együtt, kép-látó, társ-alkotó a filmjeiben. Munkája során digitális képalkotással foglalkozik. Izgalmasak képeiben az átjárások, melyek e technika segítségével nyílnak meg számára.

8. Kunkovács László és Ilku János

Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató a magyar Alföldet érzi a világ közepének, de tágabb otthona Eurázsia is. Az Alföld kimondottan túlsúlyban van sorozatain. Ilku János fotóművész érdeklődése tartalmi és formai szempontból egyaránt szerteágazó. Képei közt különös hangsúlyt kapnak a fotómontázsok, a fotógrafikák és a különböző képszínezési eljárások, amikor a lefényképezett valóságot utólagosan átalakítja. A képei megragadják és varázslattá változtatják a tájat ? ahogy a kiállításon bemutatott sorozatán is látható.

9. Móser Zoltán és Ádám Gyula

Móser Zoltán és Ádám Gyula munkásságát a gyűjtési és dokumentálási vágy köti össze. Móser Zoltán fotói az antik filozófusok bölcselkedő párbeszédeire emlékeztetnek. Következetesen végigjárt életútja a magyar kultúrkincs és hagyomány kimeríthetetlen tárházát mutatja. Bölcsészként megtanulta a gyűjtés fontosságát, melynek eszköze a szó és az írás mellett a fotográfia lett. Az erdélyi Ádám Gyula munkássága tabunak számított a rendszerváltásig, titokban dolgozott, nem volt tagja egyetlen fotóklubnak sem, szinte nem is tudták róla, hogy fotózik, a hivatalos művészeti életben nem vett részt. A közvetlen érzelemkifejezés által válnak a fotók teljessé, hordozzák a fotográfus üzenetét.

10. Normantas Paulius és Boros György

Normantas Paulius és Boros György kapcsolata Nyíregyházán kezdődött. A litván származású fotográfus, néprajzkutató, antropológus Nyíregyházán telepedett le, innen indult világkörüli útjára. A városban született Boros György, aki a világcsavargóval ellentétben lokálpatrióta, fáradhatatlanul szervezi, dokumentálja, fotózza Nyíregyházát és környékét. Munkásságának érdekessége az analóg és a digitális technika progresszív keverése.

11. Olasz Ferenc és Mudrák Attila

Olasz Ferenc fotóművész, filmrendező pályafutását a szakrális témáknak szentelte. Képei meditációk: hitről, csöndről, a lélek csöndjéről vallanak. Fáradhatatlanul gyűjtötte, gyűjti képein keresztül azokat a tárgyakat, épületeket, helyzeteket, amelyek számára spirituális jelentéstöbbletet hordoznak. Nevezhetjük akár drámainak Olasz Ferenc életművét, amelyben a szakrális jelenetek plauzibilis környezetbe rendeződnek. Az esztergomi születésű Mudrák Attila három és fél évtizede a Keresztény Múzeum fényképésze, szisztematikusan járja és megörökíti Közép-Európa rejtett, gyakran végső pusztulásra ítélt történeti helyszíneit és műemlékeit, de Esztergomnak is alig van olyan zuga, amelyet ne fotózott volna le. Olasz Ferenc éppen e szigorúan stabil, morális értékrend miatt választotta Mudrák Attilát alkotótársául.

12. Sára Sándor és Koffán Tamás

Feledheted-e ezeket az arcokat? címmel jelent meg kötet 2003-ban Sára Sándor több mint fél évszázad során készült fotóiból, amely megmutatja, hogy a rendező jelentős, fontos és önmagában is kerek, egész, autonóm fotóséletművet hozott létre. Sára a főiskolán is sokat fotózott, ami nem merült ki a feladatul kapott fotóetűdök elkészítésében, valószínűleg belső igény, vágy is motiválta. Koffán Tamás neves csellóművészt és fotográfust Sára Sándor választotta alkotótársnak. Vizuális látásmódját apjától, Koffán Károly képzőművésztől örökölte, így várható volt, hogy előbb-utóbb ő is kirándulást tesz majd más művészeti területre. A muzsikus Koffán Tamást a fotografálásra erdélyi útjai inspirálták, a gyökereit találta meg Erdélyben, azt a még romlatlan tisztaságot, amelyről úgy érezte, egy másik művészeti ág segítségével kell feldolgoznia, átörökítenie.

13. Tóth György és Barta Zsolt Péter

Tóth György azok közé a fotográfusok közé tartozik, akik a külső világ felfedezése felől haladnak saját, belső vízióik felé. Az épített világról, majd az ebben a környezetben élő emberekről készített képeinek sora az emberhez vezet, világa lassan portrékká tisztul, mégpedig a teret és az időt egyaránt megragadni képes, több expozícióval készült, elmozdult portrékká. Az arc, a szem, a tekintet érdekelte, innen kanyarodott el az aktképekig. Barta Zsolt Péter kezdetben önmagát fényképezte, majd a gyermekei növekedését dokumentálta líraian. Testükben a struktúrák rejtelmeinek feltárása izgatja. A természettudomány által megfigyelt jelenségeket helyezi más nézőpontba, elgyönyörködve a változatosságon, mértéket és tartást adva a testnek.

14. Török László és Lakatos Erika

Török László magyarországi és erdélyi cigánytelepeken készített fotói nagyerejű szimbólumrendszerrel fogalmazzák meg és tükrözik vissza a cigányság életét és vágyait egy eredeti szemléletű megközelítési mód fényében. Újszerűsége, hogy nem a szegénység elborzasztó jeleit és nem nyomortól összeroncsolódott embereket villant elénk, hanem egy önmaga megmutatására és nagy titkainak felfedezésére készülődő népet. Lakatos Erika szinte minden képére rádolgozik különböző technikákat alkalmazva. A Roma Ikonok alapját jelentő képek között fekete-fehér, Image Transfer, Polaroid SX-70 és most már digitális kamerával készült képek is vannak, amelyekre utólag kézzel ráfest vagy rárajzol, esetleg vegyes technikát alkalmaz. Lakatos Erika szívesen feszegette a műfajok, stílusok közötti határokat mind a fotográfiában, mind pedig a zenében.

A kiállítás ideje alatt 16 órától tárlatvezetést tartanak az alábbi napokon:

2017.03.17. ? Uhl Gabriella művészettörténész, a kiállítás kurátora

2017.03.30. ? Haris László fotóművész, az MMA rendes tagja