A Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének műtárgyállománya 1974-es alapítása óta már meghaladta a tízezres darabszámot. Ez a hatalmas mennyiség számos válogatási elv, illetve kiállítástípus (monografikus, korszakot vagy irányzatokat bemutató, tematikus, műfaji, történeti-dokumentatív) lehetőségét rejti magában.
Az Akali című tárlaton új szempontok és arányok érvényesülnek, melyeket az A épület második emeletének önmagukba záruló terei is igényeltek. Az időhatár szűkebb - az 1960-as évek második felétől napjainkig terjed -, a válogatás szubjektívebb. A változás helyett a változatosságra koncentrál a témák mentén szervezett, egymáshoz nem szorosan kapcsolódó műtárgycsoportokon belül.
A kiállítás a mítosz és az emlékezés, a múlthoz való viszony "dokumentumaival" indul, melyeknek részei a művészettörténeti hagyományra utaló hommage-ok, parafrázisok is. A következő egység az ember és - az általa is formált - természeti környezet kapcsolatának "színeváltozásait" rögzíti groteszkbe hajló tájképeken, tájrészleteken keresztül. A dunai szárnyban a testi és lelki tapasztalatok egymással összefüggő stációi érzelmek, vágyak, ösztönök leírásain át vezetnek el a pusztulás, a gyász, az elmúlás, a szenvedés és a remény elvontabb, metafizikusabb világába.
Itt található a kiállítás címadó műve, az Akali is: a hindu mitológiával, az indiai filozófiával is kapcsolatot tartó munka egyben egy Balaton-parti magyar helység nevére is utal. Derékban brutálisan elmetszett fatörzs-csonk, belülről kivájva. Elvont és konkrét, mesterséges és természeti, szobor és tereptárgy.
