Árnyékvilágosság

Képző

Az idei tábor központi gondolata: árnyékvilágosság. Árnyék-világosság, az árnyék fényessége, melegsége - ezek a gondolatok jutottak a szervezők eszébe a tervezett műhelyek leírását olvasva: egy pici fény már töltetnek számít, és nem létezik teljes fénynélküliség, abszolút sötét sem. Tíz éves a Minimum Party tábor, ennyi ideje már, hogy a szentjánosbogarak fénye közé egy-egy kis mesterséges fényt is vegyítenek, ott a hegyek között.
 
Várják a táborba azokat, akik az alábbi műhelyek valamelyikében dolgozni szeretnének:

Akcióművészetek műhely
Vezeti Ütő Gusztáv akcióművész.
Tekintettel az erdélyi akcióművészeti hagyományokra (lásd a temesvári Sigma csoportot Bertalan István vezetésével a hatvanas években, a marosvásárhelyi MAMŰ csoportot a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején Elekes Károly irányításában, Kolozsváron az Ana Lupas és az Antik Sándor hetvenes-nyolcvanas évekbeli tevékenységét vagy  Sepsiszentgyörgyön a Baász Imre vonzáskörében alkotó nyolcvanas-kilencvenes évek performereit és ujabban a csíkszeredai Székely Akcionisták műveit... - tehát e korántsem teljes felsorolást figyelembe véve, idén, a műfaj régiónkban való továbbéltetésére tett kísérletek sorozatát élhetjük meg közösen, ütköztetve a Kászonok adta szellemi és természeti töltetet a hozott emlék- és tudás-, illetve eszközök halmazával, efemer művek létrejöttében. Mindezt sűrűn dokumentálva.

Zeneműhely
Vezeti Ványolós András zenetanár, a Kolozsvári Magyar Opera tagja. A zeneműhely keretén belül az idén a vokális műfajok lehetőségeinek kiaknázása lesz a cél, nem zárva ki a hangszerek használatát sem. Kiindulópontnak tekintve a régi (gregorián, későközépkori reneszánsz) énekhagyományokat és technikákat, a magunk érzés- és élményvilágát próbáljuk majd kifejezésre juttatni. A résztvevők megtapasztalhatják a zene mögött rejlő mozgás formaalkotó erejét, amely mindenkit sajátos módon ösztönöz a megnyilvánulásra. Az énekléshez társított mozdulatok révén tetten érjük eme mozgás univerzális jellegét, ami a művészeteket összeköti egymással.

Fotó műhely
Vezeti Kalló Angéla fotóművész, DLA-hallgató.
Individuális mitológiák - Boltanski nyomában.
Christian Boltanski művei alapján - amelyek bemutatásra kerülnek - próbálunk létrehozni egyéni mitológiákat a táborban. A francia művész a közelebbi múlt rekonstruálására törekedett, amikor összegyűjtötte saját és mások gyermekkori fényképeit. Ebből kiindulva, szíveskedjetek magatokkal hozni régi, csecsemő és gyermekkori fényképeket, amelyeket a táborban készült fotókkal ötvözve, kialakíthatunk hibrideket (számítógépen). Ezen kívül hozzatok még régi, személyes tárgyakat, ruhadarabokat, melyeket hozzáadunk az 1:1 méretben kinyomtatott képekhez. Ezeket fotóinstallációként mutatjuk majd be.

Textilnyomat készítő műhely
Vezeti Bakó Andrea, textilművész, DLA-hallgató.
Témája a (mű)TEREMTÉS - az ideális keresése 7 nap alatt.
Kifejező eszköze a nyomat, a fénynyomattól (fotógramtól) a textilnyomatig. A sűrített gyakorlat többfajta technikán át játék lesz fénnyel és árnyékkal, színnel, pozitívval és negatívval, különböző anyagokon (hordozó felületeken).
Az ihletet, a természet adta struktúrák, talált tárgyak vagy kitalált formák önhatalmúlag irányított elhelyezése, adja majd.
Az ember ez esetben nemcsak a teremtő szerepét játssza el, hanem saját teremtését is felvigyázza, illetve megalkotja.

Élboy
Szabó Attila, Vranyecz Artúr és Molnár István örömszínháza. Nem kevesebbre vállalkozik az Élboy az idén (nem mintha a kevesebbnek lenne valami erkölcsi, szakmai stb. következménye), mint arra, hogy az elmúlt idők legsikeresebb és/vagy legsikerültebb előadásaiból tallózva, elegyes műfajú produkciókat hozzon létre, a valamikori előadások dokumentumanyagainak a létrehozandó előadásokra való (esetenként szószerint értendő) rávetítésével. Munkacím: Unokáink is látják már...

Ötvös-műhely
Vezeti Szász Anna ötvösművész.
A műhelyben a fémmel való első találkozás-kísérleteire lesz lehetőség. Az ötvösség művelése és kisplasztikák készítése a táborban kezdetleges eszközökkel történik, a résztvevők főként leleményességükre lesznek utalva.
A cél: "visszaálmodni" az átjárhatóságot az ember és a természet között a természet ihlette formák és a benne található anyagok felhasználásával. A minőségek kiegyensúlyozásával új egységet teremteni. Az ékszerek, amik itt készülnek, ennek  a gondolatnak lesznek jelképei és hordozói. "És amit a természet nyújt, újra meg kell alkotni szenvedéllyel és értelemmel, megformálni és fölemelni." (Hamvas  Béla)

Filmes műhely
Vezetik: Szabó Károly rendező és Bálint Artúr operatőr
A fény dokumentálása (dokumentál - adatokkal, tárgyi bizonyítékokkal igazol, bizonyít). Amióta a fénnyel rajzolunk, azóta izgat a dokumentálás. A dokumentálás olyan, mint a vadászat. Velünkszületett, ösztönszerű és kényszerű. Rabul ejteni a fényt a tárgyakon. Árnyékot lesni és kelepcébe csalni. Aztán fény-árnyék folyammá szerkeszteni. Végül elmesélni. Ez lenne a célja az ottlétünknek. Akinek van kamerája, hozza magával. Bármilyen, PAL videorendszerű kamera használható vágáshoz.

Filozófia műhely
Vezeti Pálfalusi Zsolt egyetemi előadó.
A performansz elméletéről. Jelmondat: "A művészet mindig levetkőzi a művészet látszatát!" (Thomas Mann)
A műhely három blokkból állna, és mind a három problématörténeti rekonstrukciónak nevezhető. A három blokk három előadásra épül és az ezeket követő vitákra. Az első a cinikus filozófiának mint a performansz ősének és kezdetének szentelne bővebb figyelmet, tekintettel arra a hagyományra, mely az akadémizmussal ellentétben a praktikus cselekvésben látja a filozófia végső értelmét és célját.
A második blokk a modern kori cinizmusnak szentel figyelmet, mely egészében abból az amoralista feltevésből indul ki, hogy az emberi élet egésze szerepjátékok sora, mely minden esetben csupán a hatalomvágyat vagy a szexualitást leplezi.
A harmadik blokk olyan problémák megvitatását tűzi célul, mint a "giccs," a "sznobéria", a "művi pátosz", amennyiben kérdéses, miként lehet felismerni és elkülöníteni a művészetet a művészet látszataitól. Ez a performansznak azt az aspektusát világítja meg, amelyben néhány művészeti forma saját maga eltúlzásában válik a művészettel szembeni provokációvá.
Az előadások címe:
I. "Performing dogs" - idomított kutyák: Diogenész performansza
II. Az embertől való undor és a színészkedés kategóriái: Nietzsche performansza
III. A hely és a giccs - Heidegger eszméi, a Dasein mint performer

Dokumentációs műhely
Vezeti Lőrincz Ildikó, művészettörténész.
Cél: a táborban készült alkotások dokumentálása, a 2005-ös és 2006-os táborokat bemutató katalógus anyagának előkészítése.

Irodalom műhely
Vezeti Halmosi Sándor költő.
Időpont: augusztus 11-13.
A rövid, két napig tartó műhely keretében a műhelyvezető a vers, [a szerző és az olvasó] konvergenciájára szeretné rávezetni a résztvevőket. A vers nem bír el (?) egyetlen oda nem illő szót, fölösleges vesszőt, erőltetett képet sem, magával hozza (?) a mélyből a formát és saját konvergenciáját (?). A verset önmagához elvezetni az egyik legszebb és legnehezebb feladata a költőnek - tele van a magyar irodalom túlírt, ugyanakkor nagyon meghúzott versekkel is. A tömör szerkezet, mégha epikum is, megbillen egy rossz szón, vagy egy léthazugságon, két rossz képtől már kormányozhatatlan, de ha ennél több van, vagy neadjisten minden sora akadozik, akkor nemcsak hogy élvezhetetlen, de olvasójára káros, romboló hatású - vallja Halmosi Sándor, akivel pár kortárs erdélyi költő, illetve néhány klasszikus megérintettségből eredő 'átírásait' próbálhatják meg a bejelentkezők. A műhelyvezető javaslata szerint az egész egy játéknak indul(hat), de egy műhely keretén belül elvezetheti a résztvevőt/olvasót a vers, a szerző, önmaga torlódási pontjaihoz. Lehetőség adódik alkotó módon behatolni a versbe, ha máshogy nem, hát a róla való beszéd folytán, mentén. Bár merész, sokaknak tán botrányos már a kérdésfelvetés is, hogy egy versnek a priori és a posteriori [a szerzőtől akár független?] konvergenciája, esetleg több torlódási pontja lehet, az egész meghúzás- és túlírás-problematika kényessége, vagy hogy mennyire szent és végleges a  szöveg maga, hogy él-e az olvasó és halott-e a szerző - mind nagyon izgalmas kérdések. És ha beszélünk róluk, talán átéljük a csodát, ami a vers.

Zsonglőr műhely
Vezeti: Koncz Róbert és Molnár Borbála zsonglőrök
Időpont: augusztus 3 -8.
"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, / akarsz-e mindig, mindig játszani, / akarsz-e együtt a sötétbe menni, / gyerekszívvel fontosnak látszani#8230;?" (Kosztolányi Dezső)
A játék és a mozgás a környezet és az ember összhangjából jön létre, mint egy egyensúlyi állapot a természet energiái és a játékos belső állapota közt. A műhely célja, hogy a kászoni tájtól feltöltődve kialakítsuk saját harmóniánkat és dinamikánkat, a játék által felszabaduljunk és kifejezzük önmagunkat, kihasználjuk a tér és a mozgás szabadságát. Lehetőség lesz elkészíteni saját eszközeinket, megismerkedni a különböző zsonglőrjátékokkal és trükkökkel, csoportos, összehangolt koreográfiákat kialakítani és tüzes játékokkal játszani.
Ezt a mozgáskultúrát könnyen elsajátíthatjuk. A mozdulatok és maga a játék öröme jó közérzetet teremt, és gyönyörködtet. A zsonglőrjáték szépsége nem a technika nehézségében rejlik, a figurák a változatos játékmenet kialakítása miatt fontosak. Sok gyakorlással, kitartással és koncentrációval sikerülhet összhangot teremtenünk.

A következő előadásokra kerül sor a szakmai fórum keretében:
Antik Sándor képzőművész előadása
Fekete Zsolt fotóművész saját munkáinak bemutatása
Gregus Zoltán esztéta: Az imaginárius terei - filmes térkoncepciók
Halmosi Sándor: Annapurna déli lejtőin. Szeretők könyve - felolvasás, beszélgetés
Kalló Angéla fotóművész: Plurális szobrok - előadás
Koronczi Endre képzőművész saját munkáinak bemutatása
Lőrincz Gyula képzőművész saját munkáinak bemutatása
Pálfalusi Zsolt filozófus performanszelméleti előadásai
Ütő Gusztáv akcióművész előadása az erdélyi akcionizmusról
Zátonyi Tibor fotóművész saját munkáinak bemutatása.

Részletek, bejelentkezés:
www.minimumparty.org,
e-mail: minimumparty@gmail.com,
telefon: +40-745-972892.