000_36MQ8KX.jpg

Elhunyt Charles Dumont, Edith Piaf leghíresebb dalának szerzője

95 éves korában hunyt el hétfőn Charles Dumont francia zeneszerző, Edith Piaf Je ne regrette rien (Nem bánok semmit) című híres sanzonjának szerzője. A művész több tucat legendássá vált dalt írt.

Halálhírét élettársa jelentette be, aki elmondta, hogy a zeneszerző hosszú betegség után otthonában halt meg. Dumont eredetileg trombitálni tanult, élete akkor vett gyökeres fordulatot, amikor sikerült meggyőznie Piafot, hogy énekelje el a Je ne regrette rien című dalát. Az énekesnő mintegy 30 slágerét, köztük a Mon Dieu és a Les amants című dalokat is neki köszönhette. A zeneszerző később Barbra Streisanddal és Dalidával is dolgozott. Dumont maga is fellépett énekesként, egyebek között a párizsi Olympia színpadán. Utoljára 2019-ben Párizsban énekelt a közönség előtt.

 

Ez is érdekelheti

Október 10-én történt

„Néha a letűnt időt hisszük boldogabbnak. Néha teljesebbnek az elkövetkezőt. Ám ezekből épp a sajátunk az, amely kirekeszt. Talán ezért igyekszünk jelenünk szakadozó rezzenéseiben nem figyelni a pillanatnak sem tökéletlen, sem befejezetlen voltára. Mert nem akarjuk elvetéltnek érezni a mindenkori jelen pillanatot” – fogalmazta az 1938. október 10-én született – és 2024-ben elhunyt – Kossuth- és József Attila-díjas romániai magyar író, Szilágyi István, az Agancsbozót, a Bolygó tüzek, A hóhér könnyei és a Kő hull apadó kútba című kötetek szerzője.

Százkét éves korában halt meg Marlon Brando Oscar-díjas partnere

Százkét éves korában elhunyt Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írta meg a Variety.com.

Meghalt Egenhoffer Tibor, aki az Egri Csillagok és az Indul a bakterház képi világát is meghatározta

Kilencvenkét éves korában elhunyt Egenhoffer Tibor látványtervező, a magyar film és televízió díszletkultúrájának elkötelezett alkotója .

Meghalt Marina Vlady francia színésznő, aki követte férjét a Szovjetunióba is

Nyolcvannyolc éves korában hunyt el csütörtökön Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő – tudatta családja az AFP francia hírügynökséggel.