Mersits Piroska: Kis falu

(MTI) – Festményeket, grafikákat, kisplasztikákat árvereznek el, amelyeket az alap heti rendszerességgel zsűrizett és vásárolt meg 1968-tól majd negyedszázadon át. Az első két aukció az Előhívott képek címet viselte, utalva arra, hogy a közönség elöl elzárt művek a raktárakból kiszabadulva eljuthatnak a gyűjtőkhöz.
  A Csók Galériában hétfőn megnyílt képcsarnoki árverésnek a Hatvanas-nyolcvanas évek címet adták. A művészek ekkoriban új szemléletű műveket kezdtek festeni, igyekeztek kapcsolódni az egyetemes művészeti áramlatokhoz akkor, amikor a művészetpolitikában a híres-hírhedt három T – tiltás, tűrés, támogatás – érvényesült. Bár a Művészeti Alaphoz nem a formabontó műveket küldték a művészek, ezeken a műveken is érzékelhetők a változások. Különösen a sokszorosított grafika volt vezető műfaj az említett időszakban. Az aukciós anyagban is bőven találhat igazi gyöngyszemeket az értő gyűjtő.
  A grafikánál maradva, igen olcsón, 10 ezer forint körül lehet megvenni a rézkarcokat Rékassy Csabától, Lukovszky Lászlótól, Maurer Dórától, Muzsnay Ákostól, Reich Károlytól, Szűts Miklóstól, Szunyogh Andrástól vagy klasszikus mesterektől, Czóbel Bélától (16 ezer forint), Szőnyi Istvántól (13 és 16 ezer forint), Tarjáni Simkovits Jenőtől (8 és 9 ezer forint), Varsányi Páltól (3 ezer forint). Ék Sándor Che Guevarát ábrázoló foltmaratással készült portréját négy és fél ezer forintról indítják. A teljes, 200 tételes kollekcióra az igen alacsony kikiáltási árak jellemzők. Még az olajfestmények is félszázezer forint alatt maradtak. Egyedül Klie Zoltán Éjszaka című olajfestményét árazták 55 ezer forintra, ez az aukció legdrágább darabja.

 Gerzson Pál: Sötétben

  Orosz Gellért akrillal festett kompozíciója 46 ezer forintot kóstál. Váli Dezső absztrakt képéért 44 ezer forintot kérnek, míg egy Váli-kollázst már 18 ezer forintért meg lehet szerezni. Gerzson Pál nonfiguratív kompozíciójáért 40 ezer forintot várnak. Bér Rudolf, Papp Gábor, Tölg Molnár Zoltán, Bartl József egy-egy festménye 38 ezer forint kikiáltási árról indul. Míves olajképekből azonban 10-20 ezer forint közötti áron is be lehet vásárolni (Hatos Csaba, Gyimesi Júlia, Hajdú Katalin, Zöldi Anikó, Horváth János, Pataki József). Udvardy Erzsébet akvarellje 15 ezer forintért, Szabó Zoltán pasztell virágcsendélete 40 ezer forintért, Szász Endre szitanyomat terve tussal rajzolva 38 ezer forintért vihető el. Igen jutányos árat állapítottak meg Kass János tusrajzáért (9,5 ezer forint), Martyn Ferenc színes szitanyomatáért (16 ezer forint), Szinte Gábor pasztelljéért (6,5 ezer forint).
  Igazi gyűjtői csemege a 200. tétel – különböző alkotók, Konyorcsik János: Moszkva, Leningrád, Bajnok Béla: Kijev, Volgograd, Janzer Frigyes: Kercs, Novorosszijszk, Kutas László: Szevasztopol, Ogyessza, Kő Pál: Minszk, Breszt és Nagy István János: Tula – Hős város emlékplakett kollekciója, amelyért 28 ezer forintról indulva lehet licitálni. A Hatvanas-nyolcvanas évek című aukciós kiállítás június 29-ig látható a Váci utcai Csók István Galériában, az aukciót a Millennium Center aulájában tartják június 30-án.