Tíz éve immár, hogy évente háromszor egy-egy hónapra külföldről érkező festők, szobrászok, grafikusok szállják meg Csopakot, és nemzetközi művésztelep formájában alkotnak. 1998-ban jöttek először. A szervezés azonban már évek óta folyt. Kellett hozzá egy tetterős asszony, aki végigjárta a közép-európai művészlét ágbogait, aztán a 80-as évek végén Amerikába ment, de nem lett belőle tipikus dallasi. A festőnek indult Széchy Beáta, aki a 80-as években a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának elnökhelyettese volt, az Újvilágban is azon ügyködött, amin azelőtt itthon: a kortárs képzőművészek porondra juttatásán. 1990-ben létrehozta a Hungarian Multicultural Center nevű nonprofit céget és néhány év múlva már megint itthon volt, egy csapat amerikai és európai művésszel.
Az évi három alkalommal megrendezett művésztelepre ma már a világ túlsó feléről, Japánból, Ausztráliából és Mozambikból is jönnek alkotók, hogy a Balaton partján - Füreden vagy Csopakon, illetve időközönként Budapesten - egy hónap alatt magukba szívják a táj, a környezet, az itteniek szellemét. A táborba pályázni kell, a zsűri gondosan válogat a jelentkezők között, hogy a stílusok és műfajok változatossága minden csapatnál ösztönzően hasson.
A Vízivárosi Galériában látható anyagon valami különös hatású szellemi oldószer érezhető. Az amerikai, portugál, ausztrál, török, skót, német, olasz, svájci művészek - zömmel festők, de azért vannak itt kisplasztikák, digitális nyomatok, térkompozíciók is - laza dekoncentrációval hangolták munkáikat a balatoni tájra. Sok mű az erős pillanat-hatások és az otthonról hozott kortárs divatok csataterének tűnik, ilyen például Kristina Estell térkompozíciója, ami borostyánként fut föl a galéria padlójától egészen a plafonig, de a levelek egyenként tüllbe csomagolva döglött plázadekorációvá torzulnak. Jonpaul Schmidt papírszőttese az aktuális eseményeket emeli a szövés időtlen folyamatába, Robyn Kinsela a tó hangjait áramoltatja át a frottázstechnikával készült képén. A galériát megtöltő számtalan munka közül a nagy pillanatot Jenine Haard finom, grafikának látszó képe hozta, egyetlen, ritkásan erezett levél, de a kontúrokat alkotó selymes szálak emberi hajból és lószőrből valók. A mű mintha a természet emlékezetének lenyomata volna egy ember utáni korból: elementáris erővel bír.
