A sorozatban szereplő fotók a Magyar Hospice Alapítvány, Budapest Hospice Házának fekvőbeteg részlegén, 2006 tavaszán készültek. A betegek nézőpontjából mutatják meg a hospice ellátás emberközpontúságát és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők lelkiállapotát. A zenei kíséretként elhangzó kortárs kamarazenét Sztojanov Georgi az alkalomra komponálta.
A Budapest Hospice Házban készült képek két, rákban szenvedő beteg életének néhány napját örökítik meg. A fotók mindkét esetben a fényképezőgép exponáló gombjának meghatározott időnként történő lenyomásával örökítik meg a beteg életében zajló eseményeket. Az egyik esetben mozgalmasabbak az órák, a másik esetben alig vánszorognak az eseménytelenségben a percek.
Rengeteg megrázó, felkavaró, sokszor túlzottan is a naturalizmus sokkoló hatására alapozó sorozatot láttunk már idősekről, betegekről, ahol az ember a fotográfus lencséjének kiszolgáltatott, tehetetlen testként jelenik meg. A beteg nézőpontjába helyezkedve sokkal inkább együttérzés élhető át, mint együttérző szánalom.
Ahogy a beteg léttörténetének filmkockái követik egymást, úgy alakul át a látvány egy személyes mozivá. A kifeszített vászon előtt ülő nézők a kép és a zene segítségével részesei lesznek a Test- idő végtelenné válásának.
