Budapesten az agyaghadsereg

Képző

 
Időszámításunk előtt 210-ben Csin Si Huang-ti kínai császár meghalt. Még életében megrendelte pompás síremlékét. Mivel ő volt az első és egyben az utolsó tagja a császári dinasztiának, ezért a sír létezése is hamar feledésbe merült. 1974-ben Hszijangban, Senhszi tartományban élő földművesek kútfúrás közben megtalálták az első kínai császár síremlékét. Eleinte senki sem hitt a híreknek, hogy egy óriási, életnagyságú hadsereget találtak, mely természetes agyagból készített katonákból áll. A kincs létezése azonban gyorsan beigazolódott, és azt 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította az UNESCO.
 
A kiállítás az első kínai császár agyaghadseregét mutatja be magas színvonalú másolatok segítségével, mintegy 800-1000 négyzetméteres területen.
 
 
A kiállítás 1:1 méretarányban mutatja be a hszijangi ásatások egyes számú árkát. Az árokban 100 életnagyságú katona- és lófigura, valamint fegyverek találhatóak. Az árok körül az ásatási területet ábrázoló 300 négyzetméteres, színes dioráma mutatja meg a hatalmas méreteket. A látogatók egy emelvényen állnak vagy ülnek és titokzatos hang- és fényjáték mutatja be nekik az első kínai császár és hadseregének történetét. Az alakok egymás után tűnnek fel a fénykörben, és lenyűgöző időutazásra hívják a látogatót.
 
Ezenfelül tárlókban több mint 70 másolatot állítanak ki, melyek közül hét teljesen restaurált alakokat ábrázol kiemelkedő minőségben. Az életnagyságúnál is nagyobb figurák között található tábornok és tiszt, lovak és fegyverek, ékszerek és használati tárgyak.