Kerti gombákkal gazdagodott a Zsolnay Múzeum
A gombagarnitúra elsősorban a kert romantikus dekorációja, bár használható funkcionálisan is. Más kerti díszekhez hasonlóan az 1890-es évek elejéig majolikamázas terrakottából készült, az 1890-es évektől pedig a nagyobb szilárdságú, az időjárás viszontagságainak jobban ellenálló pirogránitból, ugyancsak majolikamázzal.
A gombaasztalt a gombaülőkékkel Varga Gyula idősebbik lányának családja, majd utóbbiak gyermeke, Bajka Péter (Pécs, 1934 – Los Altos, Kalifornia, 2012) örökölte, akinek özvegye, Csajka Ágnes nagylelkűsége folytán került a garnitúra ajándékként 2021-ben a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményébe. „A Varga Gyula Autókarosszéria- és Kocsigyárat (Rákóczi út 43., majd 1921-től Rákóczi út 34.) alapító Varga Gyula (Lajosháza, 1872 – Pécs, 1946) nagyapám családi barátságban állt a Zsolnay családdal, s a Mátyás Flórián út nyugati oldalának a végében elterülő hatalmas – a Magaslati úttal egykor kettévágott – szőlőbirtokát Zsolnay kerámiákkal díszítette. Nagyszüleim szőlőbeli társas életének középpontját jelentette egykor ez a kerti garnitúra, családi és baráti beszélgetések tanúja volt faárnyékban nyáron is hűvös kőtapintásával, s asztalán a birtok finom borával. Amikor pedig az 1960-as években átmenetileg több évtizedre szüleimnek a valahai Hadapródiskolával szembeni családi házának (Szigeti út 39.) udvarába került, joghallgatóként öt év vizsgaidőszakain át e kemény gombaülőkéken gubbasztva virrasztottunk át teljes éjszakákat Sólyom László akkori barátommal, a későbbi alkotmánybírósági, majd köztársasági elnökkel, hogy külön-külön megtanult tételeinket – két íróasztali lámpa sugaránál, kellemetlenkedő rovarok társaságában – még a vizsga előtti másodnapig átismételjük” – osztotta meg az ülőgarnitúrához kapcsolódó emlékeit dr. Varga Csaba jogfilozófus, Széchenyi-díjas, a HUN-REN Jogtudományi Intézet és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutató professor emeritusa.
Az ülőke gyártása a formakönyv tanúsága szerint már 1882-ben megkezdődött. 870-es formaszámmal került be a 2-es formakönyvbe annak az ülőkének a rajza, amely egészen a két világháború közötti évtizedekig megrendelhető volt. Az asztal tervrajza nem ismert, de minden bizonnyal a gyár valamelyik modellőrének munkája. Az együttes önálló szobrászi alkotásnak nem tekinthető, közelebb áll a használati tárgyhoz.
Az 1890-es években vált igazán népszerűvé, ekkor a gyár állandó külföldi képviselője, Ernst Wahliss bécsi kereskedő megrendelésére is szállítottak, szerepelt egy 1893-ban rendezett bécsi kiállításon is.
A kerti kerámiák azonban sérülékenyek, gondozást igényelnek, és az eltelt évtizedek is megritkították a valaha népszerű kerámiabútorok állományát, így aztán valódi ritkaságnak számít az épségben maradt asztal az ülőkékkel.
A kertben elhelyezett kerámia több évszázados múltra tekint vissza. Itáliai előzményeket követően a híres francia keramikus, Bernard Palissy (1510–1589) volt az, aki élethűen mintázott és festett kerámiából készült állatokkal és növényekkel népesítette be a Tuileriák grottáját, azaz egy kis díszkerti mesterséges barlangot Medici Katalin megrendelésére. Palissy munkássága a 19. század közepén ismét népszerűvé vált: több európai műhelyben készültek fennmaradt művei nyomán a természethű állat- és növényi formákkal díszített kerámiák, amelyek a művesség magas szintű ismeretével kápráztatták el a közönséget és divatba hozták a naturalisztikus ábrázolásmódot.
Azonban nem csak a kertművészet inspirálta a kerámiabútorok gyártóit. A 18. századi főúri építkezéseken elterjedt üvegfalú melegházak a 19. században nagyvárosi botanikus kerteknek adtak otthont. A század végén szállodák, éttermek gyakran rendelkeztek üveggel kialakított télikertekkel, jómódú polgárok lakásainak részévé vált a színes üvegablakokkal beépített veranda. A századforduló szecessziós építészetében a művészien kivitelezett ólomüveg ablakok nyújtottak művészi élményt lakóházakban és középületekben egyaránt. A télikertek, üvegezett verandák berendezési tárgyai között a fémből, bambuszból, kerámiából készült bútorok rendkívül népszerűek voltak. Az ipari forradalom által nyújtott új technológiai lehetőségek kitágították a hagyományos anyagok felhasználásának körét, és lehetőséget biztosítottak a kísérletezés számára.
A Zsolnay gyárban az eredetileg építészképzettségű Sikorski Tádé (1852–1940) tervezett kerámiabútorokat, berendezési tárgyakat, amelyek közül a legnépszerűbbek a Lótusz sorozat darabjai voltak. A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében található az a különleges együttes, amelynek asztalába állítható magasságú, olajjal működő lámpát építettek.
