Az eozin fénye olyan titokzatos, mint Zsolnay szabadkőművessége

A 19. század végén már ismert volt a villanyfény, aminek a fizikához volt köze, Zsolnay Vilmos (1828–1900) és munkatársai viszont újra felfedezték az eozint, ennek már a kémiához volt köze. És bizonyos szempontból a misztikához is, ami viszont sehol sem volt tananyag, legfeljebb a szabadkőműves-páholyokban, amelyeket Zsolnay Vilmos rendszeresen látogatott. Az alábbiakban öt izgalmas tényt sorolunk fel a Zsolnay porcelánok fényesen csillogó világából.

1. A Zsolnay gyár úgy működött, ahogy számos könyv- és lemezkiadó is, amelyek populáris kiadványokból tartották el a művészi alkotások készítőit. Zsolnay vállalkozása sokáig szigetelőanyagok, csempék és tetőcserepek tömeggyártásából élt. A dualizmus korszakának legjobb építészeivel dolgoztak együtt – Steindl Imrével, Lechner Ödönnel, Árkay Aladárral, Korb Flórissal, Giergl Kálmánnal, Lajta Bélával és Schulek Frigyessel – akik rendszeresen alkalmazták a Zsolnay-féle épületkerámiát és mázas tetőcserepeket. Ezek az épületdíszek a házak afféle ékszerei voltak. Zsolnay kerámiákat láthatunk a Mátyás-templomon, az Iparművészeti Múzeumon, a Magyar Állami Földtani Intézeten, a kecskeméti Városházán, a pécsi Postapalota homlokzatán, az Országházon a Műcsarnok homlokzatán és a Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántházán is.

2. A Zsolnay gyár sikerének egyik titka az eozin újbóli feltalálása volt. A technológiát már több mint ezer évvel ezelőtt alkalmazták a Közel-Kelet fazekasmesterei, akik előszeretettel készítettek vörös, réz-oxidos mázzal bevont kerámiákat. Ezt a fényben színváltó, vörös színű lüsztermázat gondolta tovább Zsolnay Vilmos Wartha Vince és Petrik Lajos kémikusokkal együttműködve, a technikát pedig tovább finomították, és a végeredményt eozinnak nevezték. (Az eozin titkát a 16. században alkotott olasz szobrász, Giorgio Andreoli is felfedezte, de a technológiát a halálával a sírba vitte.) Az első ilyen termékeket 1891-ben a Budapesti Agyagipari Tárlaton mutatták be, majd 1893-tól gyártották üzemszerűen, elsősorban a szecessziós kerámiák bevonataként.

Az eozin szó görög eredetű, hajnalpírt jelent, ami – milyen különös együttállás – akár utalhat is Nietzsche 1881-ben megjelent Hajnalpír című művére. De Zsolnay az eozinnal főleg arra utal, hogy az első mintadarabok mázszínei a hajnal pírjára emlékezettek. Eozinok számtalan színben készülnek, és a különféle fém-oxidok hozzáadásával nyerik el irizáló árnyalataikat.

3. A Zsolnay-féle kerámiák azonnal meghódították a világot, a vállalkozást ügyesen menedzselték, eljuttatták a nemzetközi kiállításokra. 1873-tól a cég mintadarabjai sorra nyerték a díjakat, a melbourne-i, a kolumbiai, a chicagói, a San Franciscó-i világkiállításon is nagy feltűnést keltettek a dísztárgyak. Az egyik legnagyobb sikerük azonban az 1878-as párizsi világkiállítás nagydíja (Grand prix-je), volt, ami után Zsolnay Vilmost a francia Becsületrenddel is kitüntették. Ahogy a díjakkal lenni szokott, egyik hozta a másikat, így Zsolnay néhány évvel később megkapta a Ferenc József-rendet, de talán a legnagyobb dicsőségnek mégis Pécs városának díszpolgári címét tartotta.

A Zsolnay kerámiák ma is rendszeresen szerepelnek a nemzetközi kiállításokon, vezető múzeumok, galériák és magángyűjtemények dédelgetett kedvencei, amelyek rendre magas árakkal indítanak az árveréseken. A cég ügyesen érezte meg a korhangulatot, amikor is 1900-ban, az akkori párizsi világkiállításon a szecesszióra fogadtak, és mivel ez a stílus kimondottan jól állt a Zsolnay-kollekciónak, három aranyérmet is nyertek. Ebben az évben elhunyt Zsolnay Vilmos, a gyárat fia, Miklós vette át, aki a legtermészetesebb módon vitte tovább a szecessziós vonalat, sőt újabb és újabb remekművek kerültek ki a gyárból.

4. Zsolnay Vilmos és fia is szabadkőművesek voltak, így a Zsolnay-mauzóleum is tele van szabadkőműves szimbólumokkal. A legenda szerint Vilmos bátyja, a Kossuthot száműzetésbe is követő Ignác hozta be a családba a szabadkőműves eszméket, és leginkább a Francia Kelet Szimbolikus Nagypáholy szellemisége hatott rájuk. Pécsett számos szabadkőműves motívumot találunk, a főpályaudvartól a Városháza és a Megyeháza homlokzatáig, illetve a mauzóleum kapujáig.

Zsolnay Miklós az 1878-as párizsi világkiállításon mélyült el a szabadkőművességben, később a budapesti páholy tagja, majd a pécsi páholy ceremóniamestere lett. Pécs közepén álló szobrán szabadkőműves jelképeket láthatunk (körző-derékszög, pentagramma), és fia, Zsolnay Miklós szabadkőműves szimbolikájú mauzóleumot készíttetett számára, ahova 13 évvel halála után helyezték át koporsóját. A Zsolnay-mauzóleum a természet megismerésének ideáját, a Biblia és a szabadkőművesség kapcsolatait mutatja be a maga titokzatos módján. Napjainkban az ő nevét viseli a Magyarországi Nagyorienshez tartozó pécsi Zsolnay páholy.

5. A Zsolnay gyárat 1948-ban államosították. A család kezéből kivették a gyár üzemeltetését, az egykori vállalkozás Pécsi Porcelángyár néven működött tovább, és főként műszaki porcelántermékeket állítottak elő. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártottak a villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésére, majd 1953-ban újra készítettek használati edény- és díszmű porcelánt. 1955-ben már funkcionalista megoldásokkal indult újra a kályha- és épületkerámia gyártása.

A Zsolnay nevet és márkát 1974-től használta újra a gyár. Ahogy a szocializmus évei alatt egyre nőtt a vitrines díszáruk iránti kereslet, már márkaboltok is nyíltak, és ismét beindult az export Angliába, Ausztriába, Olaszországba, az NSZK-ba, és Japánba is. 1991-ben a gyár részvénytársasággá alakult, amit 1995-ben privatizáltak, majd a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.-ben készültek a porcelánedény és díszáru, az eozinos tárgyak, majd a Zsolnay Porcelángyár a pécsi önkormányzat tulajdonába került. A gyár területén a 2010-ben Európa kulturális fővárosa egyik projektjeként kulturális negyedet alakított ki.