(MTI) Az október 14-ig látogatható kiállításon Balla Tibor, Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Keresztes Györgyi, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza műveit tekintheti meg a közönség. Idén Nagy Ödön kerámia kisplasztikákkal mutatkozik be, melyek egyebek mellett a tanítót és a prófétát mintázzák. Gergely Zoltán bronzszobrai az ébredést és "egyéni feldolgozásban" a kutat jelenítik meg. Balla Tibor a festmények mellett kerámia faliképeket állít ki, Xantus Géza pedig egyházi témákat dolgoz fel műveiben ? mondta el Kulcsár Edit galériavezető.

 
Szabó Árpád Törésvonal című kollázsa mellett Váncsa Mónika "extravagánsan modern" festményei, egyebek mellett a Hull a szilva a fáról és a Sereg című látható. Botár László a mezítelenséget és a szomorú tájat örökítette meg, Turcza László ágyvégre és ablakkeretre festette látomásait.
 
A 44 művet bemutató "sokszínű és sokoldalú" kiállítás a modern irányzatot képviseli, a művek témájában a "gondolkodás és a gondolat" központi szerepet játszik ? fogalmazott Kulcsár Edit.
 
A 2006-ban alakult Studio 9 művészcsoport korábbi vándorkiállítását 2007 szeptemberében láthatták az érdeklődők szintén a Vármegye Galériában, azóta azonban új anyagok születtek és a kilenc művész mellé Váncsa Mónika is csatlakozott.