Igazi autodidakta tehetség volt ez a honvédtisztből favágóvá, majd sok kanyarral reklámfotóssá lett izgága ember. Ahol csak járt, összeszedte a tudást, egyéni látásmóddal és a szociofotó nagyjainak eszköztárával tudta átfogalmazni a gulyásszocializmus évtizedeit. Dolgozva tanult, amit látott, ahhoz a fotótörténet eredményeit is alkalmazva próbált közelebb jutni. Nem állt be a sorba, nem teremtett iskolát, de annál talán többet csinált: őszintén, tiszta lelkiismerettel volt képes használni a fényképezőgépét. Ez pedig az ötvenes években is, de még jóval később is, ritkaság volt. Pláne úgy, hogy a felvételein önálló életre kelt egy kancsó tej, egy tizenéves cigánylány fintora, egy modell a hippikorszakban, vagy akár egy göcsörtös uszadékfa, amit valahol meglátott, lefotózott és eltett magának.
 |
| Ki a következő? |
Vassányi mindenben meglátta és ki is hozta belőle az egyéniséget. Az 1958-ban készült kép, amelyiken mezítlábas parasztasszony egy lépcsőre telepedve, nyugodtan, fáradtan, de élvezettel hörpöli mázas bögréből a tejet, legalább olyan erőteljes és meggyőző, mint ma a csúcskozmetikumokat reklámozó tündérruhás modellek agyonretusált szépsége. Fotóin a vágyakozás, az elérhetetlen utáni sóvárgás olyan természetességgel jelenik meg, amilyet a mai reklámfotóban csak igen kevesen tudnak.
 |
| Faluszéli rapszódia |
Az egyéniséget legkevésbé tisztelő években is képes volt humort csiholni az orvosi rendelőben váró betegek látványából, a reménytelenül sivár környezetben is meglátta egy szerelmespár egymáshoz simuló mozdulatában a gyermek utáni vágyat. A Perspektíva című csodálatos fotó 1959-ben készült, egy bisztróból látjuk az utcán álldogáló párt, előttük végletekig lepusztult házsor, de egy anyuka éppen ott tolja a babakocsit, és az összehajló testek lágy íve kiemelkedik a környezetből, a vágy burokba zárja őket, átvarázsolja a körülöttük széthulló valóságot is.
A hatvanas, hetvenes években tiszta, őszinte beállításokkal, finom fényhatásokkal, oldott, de klasszikus festészeti mintákat követő kompozíciókkal fogalmazta áruvá a magyar tojást, tejet, a szépségipar néhány termékét. Nem szeretett túl távolról utalni a tárgyra, nem sejtetett, nem használt áttételeket: azt mutatta, amit kellett. Tárgyszerűen, ízlésesen, emberközeli módon, de éppen ezzel ragadta meg a nézőt. Aki persze akkor még hitte, amit lát. De Vassányi trükkje abban áll, hogy egy morális értelemben hitelét vesztett korszakban valahogy mégis hitelesen tudott őszinte maradni.
