 |
| Utcai árus a Falk Miksa utcában a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatában megrendezésre kerülő II. Falk Art Fórumon. MTI Fotó: Földi Imre |
A Falk Miksa utcai galériák összefogásából született, második Falk Art Fórumot idén szárnyai alá vette a Tavaszi Fesztivál is, ez arra utal, hogy a tavaly szeptemberben indult rendezvény igen hamar megtalálta a helyét a kulturális hierarchiában. Az eredetileg Moróné Sajdik Ildikó és Tar Judit ötletéből indult, az alapító szponzor, a Concorde Alapkezelő Zrt. segítségével megvalósított rendezvény támogatói között tudhatja a kerületet is, mely a Falk Miksa utca lezárásával lehetővé tette a sétálóutca kialakítását. A környék galériái a Falk Art Fórumon egyértelműen nem csupán a szakmát - a műgyűjtők, műkereskedők, művészek, mecénások seregét -, hanem az érdeklődőket is szeretnék becsalogatni a művészet utcájába, így a programok, mintegy beetetésként fogyaszthatók laikusok számára is. Műélvezet helyett élvezet.
Minden galériának külön arca van, vannak kifejezetten barátságos kuckók, ahol szívesen mesélnek a tulajdonosok az egyes műtárgyakról, és vannak profi "nagyüzemek". A kiállításokat illetően alapvetően két koncepció a meghatározó, az egyik az üzlet teljes kisöprése az aktuális tárlat kedvéért (ez tűnik a szerencsésebbnek, hiszen ez esetben sokkal tisztább, átláthatóbb, elegánsabb teret kapunk), a másik pedig a mixelés, mely során bent marad a galéria eredeti kínálata, a kiállítás anyaga pedig az adott, markáns környezetben szóródik szét. Ennek a - nem feltétlenül szabadon választott megoldásnak - hátránya, hogy minden esetben túlzsúfoltsággal jár, előnye viszont, hogy az üzlet nem áll le, így az állandó készlet egyes darabjai is gazdára találhatnak ezen a forgalmas napon.
Feltűnő, hogy mennyire különböző a készültség az egyes galériáknál, van, ahol még egy egyszerű szórólap sem jelzi a kiállítást, bármiféle leírást, katalógust hiába keresünk, (ez leginkább ott zavaró, ahol az aktuális tárlat és az állandó profil nagyon eltér) míg máshol teljes készenlétben várják a Falk Art közönségét. Hosszú távon feltehetően az a galéria jár jól, amely magára vállalja az ismeretterjesztést, kommunikál a járókelőkkel, és hajlandó akár kinevelni is leendő vásárlóit. A galériák megosztottak aszerint is, hogy weboldaluk rendszeres frissülését fontosnak tartják-e, vagy sem, enyhén szólva vegyes az összkép. Ennek fényében viszont még inkább egyértelmű a rendezvény itt és most jellege, így hát csak bíztatni tudok mindenkit, hogy induljon neki a Falk Miksa utcának, a legtöbb galériában ugyanis még néhány napig elcsíphetők a tárlatok!
 |
| Látogatók az egyik galériában. MTI Fotó: Földi Imre |
Most pedig következzen végre a sajátélmény-elbeszélés, szigorúan az érdeklődő laikus pozíciójából. Meleg ruha, hideg élelem, forró tea. Ez az a túlélőcsomag, amire szükség van egy laza hat órás Falk Artos bóklászáshoz, mely tavaszköszöntő jelleggel kecsegtet ugyan, de rajtaütésszerűen télies elemekkel operál. A legjobb menekülés a támadás, akklimatizálódó andalgásomat megszakítva rögtön benyitok a legközelebbi ajtón.
A Magyar-Francia Galéria Budapest - Párizs városképek kiállítással vár, magyar festők Budapestet ábrázoló műveivel, például Zórád Ernő könnyed Tabán képeivel, magyar piktorok Párizs ihlette alkotásaival, Jancsek Antal, Papp Aurél műveivel. Berkes Antaltól pesti korzót és párizsi boulevardot is láthatok, és itt vannak párizsi témákkal francia festők is, mint az esőáztatta utcácskák mestere, Edouard-Leon Cortes.
A második állomás az ékszernagyherceg, fémműves formatervező Péter Vladimír Wladis Műterme, melyben saját és tanítványai által tervezett ötvösmunkái kaphatók. Az aktuális kiállításuk címe Kaláris, mely egy egzotikus, rusztikus, színpompás, változatos anyagokat felhasználó gyöngysor-gyűjteményt takar. A kis helyiségbe beszoruló vendégek lelkesek és cserfesek, van, aki a mester-tanítvány viszonyról elmélkedik, ("Vajon mikor képes valaki szellemileg leválni és újat alkotni..."), egy csinos, régi ügyfél pedig új ékszerre pályázik a jókedvű és szívélyes házigazdánál.
A következő megálló a Montparnasse Galéria, melyben a csodaszép francia art deco bútorok ellenére is kissé hűvös a hangulat. A bútorok különlegesek, és nyilván kényelmesek is, de ezt csupán elképzelni lehet, minden érinthetetlen ugyanis. Viszont az oly nagyviláginak képzelt dekoráció, a pezsgőspoharak, tollboák és egzotikus virágok installációja nem teszi lakályossá a teret, sokkal inkább egy puccos lányregény fura díszletéül szolgál. Ettől még a bútorokra nem lehet panasz, és további érdekességük, hogy az alapos restaurálásnak köszönhetően teljesen újnak tűnnek, a lakkréteg csillog, az összes bútoron új huzat (bőr, esetleg korhű mintájú textil) feszül.
Éppen elcsípem a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékeit, akik megszállják a lassan besötétedő sétálóutcát Schéner Mihály vidám, groteszk jelmezeiben, melyeket Vallach Mária jelmeztervező készített el a tervek alapján. A Színitanodások produkciója leginkább egy gyerek divatbemutatót idéz, sok fotózni készülő szülő szisszen fel, amikor az egyik kulcsjelenetbe éppen belegördül egy autó. Bár az utcaszínházi hangulathoz még hiányzik pár fok, e helyen köszönet illeti mindazokat a művészeket, művészpalántákat és tűzzsonglőröket, akik hozzájárulnak a rendezvény fűszerezéséhez.
Ha ki kéne adnom a legfigyelmesebb műkereskedői gesztusnak szóló emlékérmet az estén, biztosan Máthé Erika és a Rocaille Antikvitás kapná a Nagybányai festők magángyűjteményekben című kiállításának kísérőanyagaiért. Bár a galéria azok közé tartozik, akik a kiállítás kedvéért nem tolták félre az állandó anyagaikat, így a gazdagon zsúfolt vitrinek fölé kell kukucskálnunk, hogy lássuk a képeket, az alapos és szép kivitelezésű katalógus és a nagybányai festők történetéről szóló film segíti a navigációt Hollósy Simon, Thorma János, Ziffer Sándor, Iványi Grünwald Béla igen ritkán látható képei között.
A Moró Antikban lévő Sajdik kiállítás, a Lovak, kutyák, madarak és más emberek meglep és jókedvre derít. Bár a fegyverrégiségekre fókuszáló antikvitás üzlethez tematikailag Sajdik a nyalka huszáros rajzain keresztül kapcsolódik elsősorban, mégis három, festészeti témájú karikatúrája volt igazán emlékezetes: az elsőn a trottyos gatyába és trikóba öltözött Picasso osztja világhírű festők, (Klimt, Dürer, Delacroix és még sok más festőfenomén) duzzogó csoportját, a másodikon nagybányai festők hada tolong, a harmadikon pedig egy tizenhatmilliós leütést látunk, miközben a műalkotások alkotói, nemzetközi hírű magyar festők, vászonként szolgáló csomagolópapírt vagy lakbérhátralékos felszólítást szorongatnak kezükben.
Miután picit belehallgatok ifj. Rátonyi Róbert együttesének virtuóz jazz-muzsikájába, teszek egy kitérőt a Szent István körúti Ómama Bizsujába. Az Ómama a Falk Art Fórum tiszteletére a szabad falfelületeket divatrajz kiállítással díszíti, az ábrázolások biedermeier ruháktól a 40'-es, 50'-es évekből származó ruhamodellekig terjednek. Ennek az ici-pici boltocskának a kínálata többszáz nőt tudna felékszerezni, választéka felöleli az 1870-es évektől a közelmúltig tartó időszakot, és a brossok, gyöngysorok, gyűrűk, karkötők és fülbevalók mellett kis színházi táskák, kecses ernyők és kalapkák is várják azt, aki megtalálja őket. A tulajdonos, Nagy Júlia szerint a tárgyak kiválasztják gazdájukat, ennek illusztrálásaként megosztja velem egy barackrózsaszín bross történetét, mely éveken át ott árválkodott az üzletben, és bár különleges darab volt, senki rá sem hederített, majd egy nap megjelent egy japán hölgy, nyílegyenesen odament az ékszerhez, és feltűzte. Te az enyém, én a tied.
Úgy döntök, most jöhet a mélyvíz, és betérek a Mű-Terem Galériába, mely ezentúl Virág Judit Kortárs Galéria névre hallgat és stílusosan egy reprezentatív kortárs kiállítással fogad, a Független festmény című tárlattal. A kiállítás 33 kortárs magyar festőn keresztül - csak, hogy néhány nevet soroljak, Bak Imrétől Keserű Ilonáig, Klimó Károlytól Maurer Dóráig, Nádler Istvántól Szurcsik Józsefig - az elmúlt negyven év kortárs magyar festészetének átfogó bemutatását tűzte ki célul. A tárlatból - vagy talán az aukciók nagyasszonyából, Virág Juditból - kanonizáló hév árad, több évtizedes életművek zöttyenhetnek méltó helyükre általa. Stílusos kísérőanyagként egy ismertető CD is társul a kiállításhoz, melyen a kiállítás képei, a művészek életrajzai szerepelnek. Megtartva a szubjektivitás luxusát, egy fiatal, huszonéves festőre, Moizer Zsuzsannára hívnám fel a figyelmet, akinek Két test, egy lélek őzike-nimfa kettős lényecskét ábrázoló akvarellje meglepő légiességével rí ki a többi kép közül.
Maradva a kortárs művészetnél, Wahorn Andrásra szavazok és a Jurecskó László és Kishonthy Zsolt által vezetett MissionArt Galériára. A kiállítás teljesen tiszta térben zajlik, melyben Wahorn 70'-es, 80'-as években készített rajzai az egyeduralkodók. A tulajdonosok a galéria több mint másfél évtizedes történetében tudatosan osztják meg figyelmüket a kortárs és klasszikus modern festészet között, és minden kiállításukon nagyon ügyelnek a ritkán látott részletek felmutatására. Így a legeldugottabb Wahorn András rajzoknál apró felfedezésekkel számolhatunk, nekem egy vázlatfüzet kitépett lapján szendergő rajz, a Séta a hegyekben pókhálófinomságú technikája és lírai hangulata volt újdonság.
A Kieselbach Galéria meglepetés kiállítása a XX. Századi magyar grafika, mely Varga Nándor Lajos, Marosán Gyula és első felesége, Zemplényi Magda képeiből szemezget. Bónuszként a rajzok között egy-két jóval ismertebb név is felbukkan, Vaszary János, Rippl-Rónai, Mednyánszky. Számomra a kiállítás jellegzetességét az adja, hogy nagyon eltérő művészi törekvésekről adnak számot a három kiválasztott művész képei: a klasszicizáló nemzedékhez tartozó, kivételes rajztehetségű, a grafika iránt egész életében elkötelezett Varga Nándor Lajos portréival és aktjaival a művészházaspár absztrakt képei ellenpólust képeznek. (Én laikusként persze a technikás Varga Nándor Lajosra voksolok, de utóbb Hamvas Bélánál meglelem, hogy Marosánt a legkövetkezetesebb absztrakt művészek egyikeként tisztelte.)
Kilenc körül már úgy érzem, igazán bele kell húznom, még annyi mindent nem láttam! Merész felütésként úgy döntök, hogy Aida Cui, New Yorkban élő, a Fülöp-szigetekről származó festőnő lesz most az én emberem, (a máskülönben art-deco lakberendezési tárgyakra és antik bútorokra szakosodott) Bardoni Eurostyle üzletben. A festőnő harsogó színekkel megfestett nőalakjai érzékiséggel, termékenységgel áthatott, idealizált lények, melyek között ringó testű táncosnőtől fantasybe illő, hegyesfülű sellőig mindenféle szerzet megtalálható. Kérdésemre kiderül, hogy feltehetően a tárlat egyik legszebb képe gazdára talált, és az is, hogy Udvarhelyi Zsuzsa pályatárs szervezte a kiállítást. Számomra Aida Cui az egyik igazi meglepetés-kakukktojás a Falk Arton, hiszen festészete tudatosan, éppen csak egyensúlyoz a giccshatáron, (sőt, ironikusan fel is használja a giccset) miközben egy elképesztő női bolygót telepít be emblematikus alakjaival.
Mivel az előző helyszínen a késői óra ellenére is igazán kedvesek velem, kicsit meghökkenek, amikor háromnegyedkor a "Közben zárnánk..." fanyalgást kapom az Erdész-Makláry Fine Arts Gallery-ben. Mivel Czóbel Bélára, aki Párizsban Picasso és Braque festőtársa és barátja volt, igazán kíváncsi vagyok, nem duzzogok, hanem szedem a lábam, sőt, még egy kis utóvédcsapat is besurran velem együtt. A sötét tónusú, tompított ragyogású olajfestményeken keresztül egy olyan festő mutatkozik meg, aki a modern magyar festészet születésénél, Nagybányán is jelen volt, együtt állított ki a legnagyobbakkal Párizsban, és élete során mindig részese volt a század legfontosabb magyar és nemzetközi festészeti mozgalmainak.
Színre színt! Markáns, egyedi kerámiák rántanak be az Elite Design Galériába, ahol meglelem Falk Art Fórumos abszolút kedvencemet Gorka Géza, a magyar kerámia úttörőjének személyében. Az 1894 és 1971 között élt keramikusművész olyan naprakész és modern, hogy egy mai enteriőrben is helye van, pontosabban csak lenne, mert ahogy Csiba Mónika és Stattner Richárd megjegyzi, az 1928-1935 között készült, gyűjtők számára különösen becses, art-deco darabokra, a sárga, narancs, világoskék, türkiz és fűzöld színekben pompázó női figurás dísztálakra, háromlábú kosokra, ördögfejekre hússzoros a kereslet. A Gorka család igazi keramikusdinasztia, Gorka Géza fia, Focht Géza, és lánya, Gorka Lívia édesapjától tanult, majd megkereste saját, egyedi forma és színvilágát: az Elite Design Galériában, ahol apa és lánya egymás mellett szerepel, szembetűnő ez az útkeresés, tudatos távolodás is.
Kerényi Jenő szobrászművész és Schéner Mihály képzőművész kiállítását a Körmendi Galériában ajándéknak tekintem, tétován bámészkodom az üvegajtón keresztül, amikor kiderül, hogy még szabad a vásár, körülnézhetek. Úgy érzem, szakrális erőtérbe jutottam, Schéner Mihány Infernóján, ördögöcskéin és angyalfiguráin át hova is vezetne az út, mint Kerényi Dante és Vergilius az Alvilágban vagy a Tízparancsolat című bronzszobraihoz?
Az estére a Pintér Antikban tartott Grencsó-Dresch koncerttel teszek pontot, nem vagyok egyedül ezzel a döntésemmel, közel százan gyűlünk össze a labirintusos térben a Falk Art jó hangulatú záróakkordján.
