A Holnap Kiadó sorozata, Az építészet mesterei Gerle János szerkesztésében évek óta dolgozza fel a hazai építészet klasszikus nagyjainak életművét értő tanulmányokkal, eredeti források közlésével, műjegyzékkel, bibliográfiával, angol nyelvű összefoglalóval. A tizedik kötet szerzője, Keserü Katalin Toroczkai Wigand életművével foglalkozik, aki építészként, bútortervezőként, könyvillusztrátorként, festőként egyformán kimagasló teljesítményt nyújtott, ma mégis alig ismerik a munkáit. Reprezentatív középülete soha nem épült, bútoraiból csak néhány darab maradt fenn, enteriőrjei csak archív fotókon láthatók. Modern tereket tervezett, a polgári életvitelt szervesen illesztette össze a hagyományos népi tárgykultúrával, megmutatta, milyen lehet az út, amelyik a tradicionális formaképzésnek a XX. században is létjogosultságot ad. Hasonló szellemben tervező finn pályatársai világhírűek ma is - Toroczkai az ostrom idején éhen halt egy budai lakásban. Amikor halála után jó 15 évvel a lakóházát helyreállították, a padlást betöltő hagyatékával együtt szemetesbe került a gyűjteménye is - köztük eredeti Rippl-Rónai-, Lotz, Munkácsy-, Gallen-Kallel- és Rembrandt-művek.
Egy majdnem elfeledett mester
Képző
Pedig az utolsó nagy korszak egyik utolsó igazi polihisztora volt. Ház- és lakástervei, szociális indíttatású építészete, térszemlélete, ami rajzokban, grafikákban, üvegablak-tervekben és publikációkban is megnyilvánult, könyv- és kertművészete, egész filozófiája közepén a modern kor elárvult, otthonra vágyó embere állt, a maga kulturális gyökereivel és humánus értékrendjével.