A fiatal művész egy előző életében bizonyosan orvos volt, de az is lehet, hogy pusztán elirigyelte a boncoló doktorok szakmáját. Pianínó 1:1-es projektjében arra a feladatra vállalkozott, hogy a grafika eszközeivel ízeire szedjen egy érzékeny hangszert, egy zongorát, melynek elemei hasonló kifinomultsággal rendeződnek hangolt harmonikus egésszé, mint ahogy a csontjainkból, sejtjeinkből, ízületeinkből szervezetünk is felépül.
"Szeretem az 'oda nem illő' dolgokat, amikor valami olyan környezetben jelenik meg, ahol senki sem számít rá. Amikor egy kép teljes, de a kompozíción belül, annak szerves részeként ott egy apró részlet, ami nem illik az adott közegbe és ettől válik izgalmassá jelenléte. Így találkoztam ezzel a hangszerrel is. Egy felsőoktatási intézmény cementhabarcs keverésére használt pincehelységében. Egy hatalmas, samottal 'bélelt' szárítószekrény mellett állt hullámpapírral letakarva, cementeszsákok, zsaluzóelemek és patikamérlegek között. Ott állt a maga megkerülhetetlen tömegével, arányaival, korával és történetével. Jelenléte teljesen indokolatlan volt" - írja a művész.
Ez a találkozás vezette Boros Mátyást arra, hogy megörökítse a zongora ismeretlen, rejtélyes története során szerzett valamennyi sebét és sérülését. Papíron képezte le mindazt, ami látható és tapintható, így még inkább kitapinthatóvá tette az ábrázolhatatlan hiányát.
Boros Mátyás 2005-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A március 7-ig látható kiállításon 71 darab frottázs és direktnyomással készült grafika látható.
