A Budapest Galéria tárlatát két triptichon foglalja keretbe: a bejáratnál lévő fémesen csillogó, sötét tónusú, az olajréteg alatt vadul hullámzik, gyűrődik a megfestett vászon, kékek és szürkék tornyosulnak rajta, mint nagy vihar előtt az égen. A felületből erősen kidomborodó, relief-szerű képmező néhol egy kis foltban finom világoskékben oldódik, aztán ismét bezárul körülötte a sötétség. A mű címe: Harc az angyallal, a bibliai jelenet főszereplője nem Krisztus, hanem Jákob, az ősatya, aki a sivatagban megküzdött az angyallal, a fénylénnyel, és ezáltal megszerezte az Izráel nevet. A másik hármasoltár a galéria hátsó falán látható, barokkos fordozódású sárgái inkább pompázatosak, mint fájdalmasak, de mégis, ezen a burjánzó, élénk napszínekben fogalmazott képen néhány apró részlet egészen frissen csillog, itt mintha egy lecsöppenő vércsepp eredne útnak, ott egy friss seb még nedvesen fénylő felülete ütközne ki a kompozíción. A középső vásznon, igaz, csak közelről, elmosódva, egy hátrahajló férfifejet látunk, fölötte keresztbe tett hasábbal, ami akár a kereszt részlete is lehetne.
A kiállítás többi festménye és grafikája egyenként, külön-külön adják a gyűrött felületen átvonuló kusza világ absztrakt, mégis tárgyként vagy történetként fölismerhető képét. Pirosban vagy hangsúlyosan eleven Klein-kékben, sárga, barna, zöld és rózsaszín koloritban. Csak a fekete és a fehér nem fordul elő itt tisztán, keveredés nélkül, ami nem véletlen. Molnár a torinói lepel metaforájával az ember mint kettős, anyagi és szellemi lény tragédiáját vizsgálja, az örök fény és a létezés közötti küzdelem térképét keresi. Hogy ez tér vagy idő, esetleg a tér és idő nélküli mítoszok valósága, az képenként újrafogalmazódik. Van, ahol kortárs mítoszok is beépülnek a képbe, allúziók vagy konkrét idézetek - az egyik festmény felülete hirtelen fölszakad, és műanyag rétegek türemkednek ki a sebből, egy hevenyészett kötés átfogja ugyan a hiátust, de a lyuk azért ott van és a festmény "húsa", a belső anyag érintkezik a felülettel, a "bőrrel". Másutt betűk ékelődnek a kép struktúrájába, Krisztus utolsó szavait rögzítik a vásznon. Az igazi kép, az ember és a szellem találkozása Molnár festészetében önálló fejezetet indított, és ebben a kortárs művészet dilemmái ugyanúgy benne foglaltatnak, mint a 21. század eleji félelem az anyag kibírhatatlan súlyától és az isteni fény halálos erejétől.
