Helena Gomez műveire az önálló nyelvkeresés jellemző, s bár az akadémikus szigorhoz való ragaszkodásaként megtalálhatók az "ábrázolás iránti lojalitás maradványai" is, alkotásainak fő ismérve elsősorban a szabadság iránti vágy.
A Santanderben élő művész munkáin a festészet és a fényképészet páratlan összhangban áll. Az ábrázolás önálló teret nyer, ahol a két művészeti ág kiegészíti egymást. Ahogy azt értői mondják, erdőt ábrázoló festményein egyedülálló képi metaforát alkot, ahol bármi lehetséges.
Cesar Mauicio Olaya azt írja róla, hogy Gomez egyéni nézőpontja megjelenítésekor előbb jól azonosítható térbeli szerkezeteket alkot, a csoport egységét megbontó metszetek megalkotásába fog, olyan nézőpontokéba, amelyek főként az erdők mélyét mutatják és híján vannak a teljes harmóniának. A művésznő szinte láthatatlan fényt alkalmaz, amely legbensőbb énjéből, a természet iránti rajongásából ered.
