Pedig a nyolc kép körben a falakon nyugodt jeleneteket ábrázol. Házak, faluvég, kert, utcarészlet. Várakozás, valami furcsa, meghosszabbított pillanat egy jelentős esemény előtt ? vagy utána? Nem tudni pontosan. A képek inkább az esemény helyét foglalják el az időben; valamire figyelmeztetnek, de nem mutatják meg a veszély forrását. Egy rendőrségi kordonszalaggal körülvett családi ház, a szalagot lefújta a szellő, nem védi, csak megjelöli, megbélyegzi a mögötte lévő teret. Egy másikon két egyenruhás férfi áll egy kerítés előtt, bakancsban, laza kommandós testtartással, izmok elengedve, kezek a zseb körül. Alakjukat elmosódott színkontúr veszi körbe, mint valami fotóelőhívási hiba. A kép néhány részlete egészen pontosan megfestett, de az út, a kerti fák lombja impresszionisztikus színfolttá olvad. Egyszerre valószerű és szürreális, pontos és elnagyolt. Festői is, de a Nemes munkásságában fontos szerepet játszó storyboard fázisaira is emlékeztet. A perspektíva szinte mindegyik képen finom torzulást szenved, amitől a képbe rejtett feszültség tovább erősödik.
Nemes Csaba a szociális konfliktusokban talált új festészeti témát, a mostani sorozatban a magyarországi romák és a szélsőjobboldali akciócsoportok ellentéteit dolgozza fel. A faluvégi házsorok, a szétvert családi házak egy zárt világ részei. Kívülállók vagyunk ebben a közegben, kívülről nézzük a határait, fájdalmait és bizonytalan identitását. Romák és magyarok lehetséges vagy megtörtént konfliktusai a szemünk előtt zajlanak le, mégsem látjuk meg őket. Látjuk a rendőrt, amint autójába ültet valakit, látjuk a tetejenincs, kibelezett házat és körülötte a tanácstalanul járkáló falubelieket, de nem látunk összeütközést. Mégis, a képek láttán felkészülünk, hogy bármelyik pillanatban kitör az agresszió.
Nemes a témát egy animációs filmmel vezeti be, amely az erdőben elkapott cigányfiú és a nem egyenruhás, de kápóhangon megnyilvánuló férfi találkozásáról szól. Talán jobb lett volna a filmet inkább a kiállítótér végében elhelyezni, kicsit tágabb téren kalandozna a szégyen, zavar, állásfoglalás és elutasítás között ingadozó szociális érzék, de így sem marad el a hatás. Egy merőben apolitikus közeg, egy művészi vízió próbálja feldolgozni a gondolkodásbeli klisék bombához hasonlítható erejét. Nem szembesít, nem ítél, csak eltávolít és ezáltal tisztább, átláthatóbb felületté alakítja ezt a nehezen megérthető, indulatokkal és agresszióval teli viszonyt.
