(MTI) - A tárlaton olyan, önvallomásra épülő alkotásokat mutatnak be a felkért művészektől, amelyek egy-egy sajátosan jellemző világot tárnak a néző elé - mondta a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (MKISZ) elnöke, Simonffy Márta. A kiállítás címéről szólva úgy fogalmazott: "a művészet képes a közös emlékezet megidézésére, képes az élmény átadására és megadja az átélés lehetőségét mindannyiunk számára". Hozzátette: a kiállítók - Balogh Edit, Hauser Beáta, Háger Rita, Kókay Krisztina, Krajcsovics Éva, Polgár Rózsa és Zelenák Katalin - "művészetük jelentős alkotásaival felidézik azt az utat, amit jártunk és járunk, hogy műveikkel megidézzék sorsunk és történelmünk közösséggé formáló erejét".
 
A kiállítást Ács Margit költő nyitja meg, Horváth Ádám operaénekes közreműködésével. A vendégeket Simonffy Márta és Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója köszönti.