Pensa con i sensi, senti con la mente (l'arte al presente) - az egyik lehetséges fordításban a Velencei Biennále mottója valahogy így hangzik: Gondolj az érzéseiddel, érezz a gondolataiddal (művészet jelen időben). Más kérdés, hogy a dallamos mottó minden létező fordításban nyilvánvaló közhely. Talán csak egyetlen - német - alkotó fejtette meg a rejtvényt: az, aki kurátortapaszt kínált a művészek kóros kurátorfüggőségének enyhítésére. Hogy pontosan mit rejtettek dobozkái, nem derült ki: pénzért árulta őket a Giardini di Castelló bejáratán kívül.
Látványosság tehát a pavilonokon kívül, esővédett hely belül volt, a kint és bent problémájával vívódva így jobb híján a pavilonok küszöbén, korai esélylatolgatással telt a nap. A nemzeti kiállítóterek előtt kígyózó sor alapján a németek vitték a prímet (a sor hosszúságában csak a büfé, valamint a francia és a kanadai pavilonok vették fel velük a versenyt), az afterparty tekintetében az idén bemutatkozó mexikóiak tűntek esélyesnek. A legizgalmasabb alkotásokkal máskülönben azokban a pavilonokban lehetett találkozni, ahol a fentebb említett marketingstratégiákat (a németek húszasával engedték be a látogatókat, innen a sor) a művészi koncepció szolgálatába állították, és nem fordítva.
Hyungkoo Lee például a Biennále egyik legmókásabb művészének bizonyult: a koreai pavilonba lépő látogató a kergetőző Tom és Jerry figurájának csontvázait fedezhette fel a dinoszaurusz-kiállításokra jellemző "akciópózban". Szintén humoros ötlet azé a három nyilvános vécéé - bár a franciák talán nem nevettek ezen akkorát - amelyeket Szabadság, Egyenlőség, Testvériség nevekre keresztelt, és természetesen kékre, fehérre és pirosra mázolt alkotójuk, a norvég Lars Ramberg. A számos (és vérmes) társadalomkritikai üzenetet hordozó mű (mint León Ferrari vadászrepülőre feszített Krisztusa, Adel Abidin Bagdadba "invitáló" kiállítása, vagy éppen a kongói Cheri Samba naiv antiglobalista festményei) mellett a cinizmus bajnokának mégis a román Dan Perjovschit kiálthatnánk ki. A Giardini olasz pavilonjában és az Arsenale bejáratánál is látható krétarajzai és feliratai a világrendet és a kortárs művészetet kifigurázó karikatúrák. "HATE BUSH, LOVE COKE" - írja például, s ezek után üres manírnak tetszik az Arsenaléban látható emberarcú gombafelhő, a repülőgép-katasztrófát idéző makett, vagy éppen a Kalasnyikov előtt imádkozó, apácának öltözött performőr. Igaz, ha már a társadalomkritikánál tartunk, ebben - mint számos más téren - élen jártak az északi népek is: a kisebbik pavilonjukban kiállított, muránói üvegtörmeléken úszó rozsdás ladik minden bizonnyal a turizmustól kissé lezüllött Velencére utal.
Szerencsére több pavilonban gondoltak a kortárs képzőművészet terén edzett, de a sok száz kiállítástól mégis lefáradt közönségre: míg a legtöbb épületben nemzeti ételekkel - a magyaroknál pezsgővel és déligyümölccsel - csalogatták be a közönséget, az északi népek nagyobbik pavilonjában a látogatok építhették fel a tárlatot (a darts-táblákból kialakított falat dobálva), az amerikai pavilonban pedig szintén a kiállítás-látogatók bonthatták le a töltényalakú cukorkákból és papírlap-tornyokból felépített installációt.
