A kitüntetést a Magyar Építőművészek Szövetsége alapította 1989-ben, azzal a céllal, hogy az építészek között ne csupán az elért eredményt jutalmazza, hanem a szakmai kérdésekhez való hozzáállást, a morális hátteret is. A díjat eddig csupa olyan hazai építész kapta, akit a munkatársak és a tanítványok, az építészek következő generációi a szellemi tisztaság és a szakmai alázat példájaként ismertek - Reischl Gábor, Kapy Jenő, Varga Levente, Török Ferenc vagy Csomay Zsófia. Krähling Jánosról így hangzott kollégája, Perényi Tamás laudációja: "...a díjazott már nem ismerhette a díj névadóját, de természetesen ismeri Kotsis életútját és minden bizonnyal tisztában van azokkal a párhuzamokkal, melyek a két pályát jellemzik: az építészettörténet pontos ismeretére alapozott oktatói és tervezői munka, a templomépítészethez fűződő különleges viszony, mely nemcsak elméletben, hanem megvalósult épületekben is testet öltött, és mindennek mozgatórugója, az elhivatottság."
Kotsis egész életében, a két világháborúban és a közötte eltelt békeévekben, az 1945 utáni politikai helyzetben, majd a szocializmus éveiben, változó politikai háttérben is mindig a feltétlen odaadást tartotta a gyakorló építészet és az építészoktatás egyetlen járható útjának. Szemléletében a tervezés ember és környezet kölcsönös viszonyán alapul, megépült - és nem ritkán lerombolt - épületei, köztük a Rákosi-diktatúrának áldozatul esett budapesti Regnum Marianum, vagy a balatonboglári templom, ezt mutatják. Ezt a példát átadni a következő építészeknek erős elkötelezettséget jelent, amit a díj odaítélői, ahogyan a szakma egésze is, kimagasló értéknek ismernek el.
