kondor_madach_illusztracio_i.jpg
Kondor Béla illusztrációja Az ember tragédiájához

 (MTI) - A kiállítás alapötletét az adta, hogy a galéria és a lap is az idén ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját. Szeifert Judit kurátor a tárlat különlegességének nevezte, hogy a bemutatón eredetiben láthatóak a lap hasábjain nyomtatásban megjelent művek. A kiállítás tartalmát és koncepcióját a múzeum az Élet és Irodalom szerkesztőségével közösen alakította ki.  
  Szeifert Judit kiemelte: a lap hasábjain megjelent művek komolyan befolyásolták a magyar grafika történetét, így az anyag, amely történeti válogatást nyújt a folyóiratban 1957-től napjainkig megjelent művekből, a művészeti ág elmúlt fél évszázados történetét is reprezentálja.


nagy_laszlotamasi_aron_1966.jpg
Nagy László portréja Tamási Áronról

  Az ötvenes évek végéről, a hatvanas évek elejéről többek között Barcsay Jenő, Csernus Tibor, Kondor Béla, Lakner László, Rékassy Csaba, a hetvenes évekből Almásy Aladár, Banga Ferenc, efZámbó István, Haász István, Klimó Károly, a költő Nagy László (aki az ÉS képszerkesztője is volt), Schéner Mihály, Szabados Árpád, míg a nyolcvanas évtizedből Stefanovits Péter, Szabó Tamás, Szemethy Imre, Wahorn András művei láthatóak.
  A kilencvenes évektől napjainkig terjedő időszakból Arnulf Rainer, El Kazovszkij, drMáriás, Gaál József, Kovács Péter, Nádler István, Roskó Gábor, Szikszai Károly, Szotyory László, Szurcsik József egy-egy grafikája is szerepel a tárlaton. A kamarakiállítás szeptember 9-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria "A" épületének első emeletén.