Herczeg Klára Munkácsy-díjas szobrászművész végrendeletében a pályakezdő alkotók támogatásának szándékával öröksége részesévé tette a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt. A szobrász fontosnak tartotta az idősebb és fiatalabb alkotói generációk kapcsolattartásának ápolását is; mindezek alapján döntött úgy a hagyaték kezelője, Székely Ádámné Szűcs Ildikó, hogy a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületre (FKSE) bízza a Herczeg Klára-díj szenior fokozatának gondozását.

 
Az idei szenior díjazott, Körösényi Tamás szobrászművész 1990-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem osztályvezető tanára, 1999-től tanszékvezetője. Már a '70-es évek közepén készült munkáira is a szobrászat végső határainak konceptuális keresése volt a jellemző, a '80-as évek elejéig egymással párhuzamosan születtek figurális, a pop art, a minimal art hatását tükröző objektjei, koncept-művei. A '90-es években új gondolatok körvonalazódtak műveiben: az illeszkedés, melynek lényegét a már kiérlelt szobrászi nyelven megszólaló organikus és a puzzle játékból ismert kirakós formák analógiájára fogalmazott meg.
 
A Szájjal és Aggyal Festők Világszövetsége (SZAF) a Magyarországon is közismert Szájjal és lábbal festő művészek világszövetsége mintájára alakult. A szájjal és aggyal festők leginkább "agyalnak és beszélnek" a művészetről. Önmaga paródiájába fordítják, nevetségessé teszik a semmitmondó tendenciákat, új lehetőségeket tárnak fel a kiüresedett, szépelgő festőiség helyett, ötleteket, terveket dolgoznak ki egy izgalmasabb, őszintébb, nyitottabb, szabadabb festészet jegyében.