Cseke Szilárd: Klímaerdő, 2009 |
Évek óta módszeresen festi az erdőt, gyakran ugyanazt a nézetet tolja odébb, csak a gyújtópont változik, meg a színek, de az élmény mindig új, mindig elementáris. Cseke tájfestészete, a képek megmunkálása, a rétegek egymásra helyezése, a felület elmélyítése, a színek együttese kifinomult játék a látás, az észlelés és a szellem meghatározhatatlan bolyongása között. A fák sűrűjén átragyogó napfoltok mellett ezen a kiállításon csupán két vászna lép ki valamennyire ebből a közegből.
Ez a cél: a virtuális és a valós, a természeti táj és az akár nyíltan is lelepleződő illúziókeltő eszközök egymásba kapaszkodnak. Nincs egyik a másik nélkül. Nincs figuratív és elvont, a fák alakja valós is, misztikus is, a lombokon áttörő fény anyagtalan is, de plasztikus festékfolt is. Cseke feladja a leckét: lehetetlen azonosulnunk ezzel az absztrakt elemekből szőtt tájjal, de eltávolodni sem tudunk tőle, mert megbabonáz, kikapcsolja tudatos viszonyulásunkat a síkok között vibráló, optikai játékra épülő, szinte hipnotikus erejű festőiség. Sem az erdőben, sem azon túl nincs realitás.