|
Németh Hajnal: Összeomlás - Passzív Interjú, installáció, 2009-2010 |
A létezés ritkán tárulkozik fel ilyen elemi erővel egyetlen műben. Elöl két szobor, egy karambolozott autó kicsinyített másai, teljesen egyformák, mintha most jöttek volna le a gyártósorról, de már hibásan, szétzúzott orral, kibicsaklott kerekekkel, elgörbült ajtókkal. Pedáns rendben állnak, szeriális ismétlődésük a fogyasztási javak közönyével vezeti be a témát. A főhajóban maga a balesetet szenvedett autó, egy fekete BMV, körülötte hangfalakból angolul énekelnek föl egy párbeszédet. A makettszerű szoborpárra zuhanó zöldes fény, a félhomályos templombelső csupasz falai, az autó magánya és körülötte a majdnem túlvilági hangok: egy megrázó pillanat tanúi vagyunk. A kimerevített idő, a szobrászat alaptémája itt több tételben, zenemű módján elevenedik meg. És noha az operaduett formában előadott párbeszéd (passzív interjú, amikor a kérdező mond el mindent és a kérdezett csak igen-nemmel reagál) valódi zene, így időben szerveződik, a baleset egyetlen pillanatát mégiscsak inkább térben terjeszti ki, mint időben.
Szürreális élmény: mintha a halál kapujában állnánk egy nem működő templomban, egyedül, a jelekkel, a látható, anyagszerűségükben megfogható következményekkel. Németh Hajnal közvetlen átjárást létesített a gyártástól, az uniform tömegszerűségtől a véletlenig, a szériától az egyediig, a léttől a sorsig. Nagyon egyszerű és meglehetősen brutális eszköz egy autó, egy bizonyos mértékben ready-made-ként értelmezhető tárgy bevonszolása ebbe a térbe, materiális valósága és a helytől való idegensége annyira erős, hogy inkább álomszerűvé válik. Még erősebben emeli el az élményt a konkrét valóságtól a hanginstalláció, a párbeszéd, amelyik mintha földön kívüli dimenzióban folyna arról, hogy csúszott az út, bevehetetlen volt a kanyar, nem volt bekötve a biztonsági öv. Csupa tárgyilagos részlet, csupa tény, adat, körülmény. A válaszok, igenek és nemek a balesetet szenvedő autós sokkos állapotát is tükrözik, de a pillanatnyi átlépést is, a "lehetett volna másként is" esélyét, a túloldalra jutás rémét.
A címben megidézett összeomlás itt nem a tragédia, hanem a tragédia lehetőségével szembetalálkozó ember egyetlen, bénult pillanatát jelenti. Katarzis, aminek élménye által maga a katarzist átélő személy válik egy pillanatra szoborrá, műalkotássá, mert az ő lényén keresztül sugárzik át a pusztulás lehetősége, és így a lét és nemlét teljessége, egyszerre mindkét oldalról, egyforma erővel.
