Hungarica kiállítás nyílik Bécsben

Képző

Van egy kevésbé dicséretes hungarikum: a hajlam arra, hogy az ember a legkülönbözőbb averzióikat táplálja azok iránt, akik mellett élni kényszerül. Irányuljon az akár egy szomszédos ország lakójára, a saját ország területén belül élő, más nemzetiségre, etnikumra, vagy a tőlünk különböző politikai nézeteket valló ismerősre, ismeretlenre a szomszéd lakásban. A hazai és nemzetközi közvéleményt egyaránt felzaklató magyar társadalmi problémákról a világ csak a médiából tájékozódhat. Ez a kiállítás feladatául tűzte ki, hogy a mindennapi médiahírek mellé alternatív információforrásként álljon.

 
Ez a téma régóta foglalkoztatja a fiatal magyar képzőművész generáció egy részét. Emblematikus alakjuk Horváth Tibor, aki a szélsőséges politikai csoportoktól szigorúan elhatárolódó, de radikális üzeneteket hordozó művészeti produkciójával a hazai szcéna kikezdhetetlen fenegyereke. Változatos anyagokból barkácsolt képei, objektjei többnyire szelíd, máskor arcátlan humorral, tömör vizuális nyelven kritizálnak.
 
Hasonlóan nem válogat eszközeiben a 2000 óta létező, öttagú (Borsos János, Lőrinc Lilla, Mátrai Erik, Papp Gergely, Szenteleki Gábor) csoport, a The Corporation. Kimondottan erre a kiállításra készítettek egy kétrészes asztalt, amely az osztrák?magyar relációt vizsgálja. A Lőrinc?Borsos alkotó- és házaspár Határesetek című műve a közép-kelet-európai kapcsolatokat, Borsos önálló installációja pedig a Magyarország határain belül is tipikus jelenséget, a mindenre és mindenkire irányuló gyűlöletet ragadja meg.
 
Az örök kamasz intermédia-művész, Mécs Miklós eddig még sehol be nem mutatott fotósorozata a korrupcióra és a szociális háló hiányára hívja fel a figyelmet. A Vándor Csabával közösen jegyzett márványtáblája, melyet eredménytelenül próbált értékesíteni a bécsi Naschmarkton, a ´89-es rendszerváltás idején jellemző osztrák?magyar viszonynak állít önkritikus emléket. Karácsonyi László ? akinek művészetében kevésbé dominál a közéleti események vizsgálata ?, klasszikus médiumon keresztül, olajfestményen fogalmazza meg félelmét, amely szerint a szűk politikai elit perspektívájából kikerült a tény, hogy az általuk indított döntéshozatali mechanizmus végén az egyes ember áll.