Az Ifi Géniusz idei kiállításai mind más összeállításban és más program szerint szerveződtek. A Pécsi Tudományegyetem doktoranduszai kutatási témáikat hozták a Hattyúház emeletére. Éppencsak megfért egymás mellett a 18 hallgató majdnem ugyanennyi médiumban folytatott kutatása és azok egyes részletei, kevés tér jutott a sorozatoknak. A látogató ? ha nem diák és nincs hozzászokva, hogy ebben a nem könnyen átlátható vizuális masszában magánhasználatú rendet vágjon ?- kicsit kóvályogva keres valami fogódzót.
Ilyet azonban nem talál. A kiállított anyagot egyedül a közös intézmény tartja össze, a műfaji, stílus- és anyagbeli változatosság, a problémaérzékenység és a hallgatók egyéni útja a tanulmányok, kísérletezések folyamatában ha nem is kaotikus, de igen vegyes összképet kreált. Izgalmas útnak látszik Páll Zoltán választása, aki public art-ként megfogalmazott fatáblákból formál aktualizált népmesefigurákat, vagy Hack Ferenc fémszoborrá transzponált, szürrealisztikusan lecsorgó irodaszéke, Pokorny Attila land art sorozata, különösen a gallyakkal bestoppolt falrepedések fotójával. A legeredetibb munkát mégis az idén először szereplő zeneművészeti tagozat hallgatója, Kovács Balázs hozta, aki egy felsőoktatási szürreáliából (az elektronikus zeneszerzői és a keramikusi képzés számára meghatározott, összesen 1 főnyi hallgatói létszámkeretet) ironikus konceptet csinált.
A Hattyúházban egy egyetem többféle médiuma gyűlt össze, a Civil Közösségek Házában éppen fordítva: három város négy egyeteméről hívtak a kurátorok fiatal művészeket. Közös hívószó az ?elvarázsolt kastély? élményanyagának átdolgozása volt, három frissen végzett művészettörténész állt össze, hogy ennek révén megismerje munkája leendő ?tárgyát?, a kortárs művészek gondolkodásmódját. A kölcsönös ismerkedés jól végződött, a kurátorok végigjárták az egyetemi kipakolásokat, feltérképezték a mezőnyt és összeválogattak egy kiállításnyit. Itt aztán nem kerülheti el egymást a soproni AMI, a budapesti MOME, a Képzőművészeti Egyetem és a pécsi képzősök csapata. A néző pedig örül, hogy nem gurul a lábára egy műanyagszalagba tekert fehér figura, és megindul a falra vetített lány felé, aki egy ajtó mögül hívogatja. Az anyagban néhány eredeti ötleten és több nagyon tehetségesnek ígérkező festő vásznain túl nincs nagy meglepetés, de nem is annak szánták. Amiért létrejött a különböző egyetemek diákjai, illetve a pályakezdő művészettörténészek és a leendő alkotók közötti párbeszéd megindult; innen már lehet tovább építkezni.
A legjobb összeállítás egy Király utcai házba került, itt a MOME fotó szaka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező hallgatói és textilesei mutatkoznak be. A földszintet betöltik három évfolyam színpadi makettjei, bábjai és jelmeztervei, kartonfalakba ültetett színpad-boxokkal, Tóth Krisztina egyik gyerekverséhez konyhai eszközökből komponált állatokkal, tértanulmányokkal a Nyugati pályaudvarról és egy római épületről, csupa aprólékosan megformált, komplex terv, színházra érett munkák. A fotósok bemutatója túl szolidra sikerült, a textilesek viszont bátran bevonták kísérleteikbe a rugalmas csomagolóanyagokat és rövidáru-fajtákat is. Az újrahasznosítás kiüresedni kezdő divatját így igazi tartalommal töltötték meg.
Pedig Pécs igazán kínálja magát bármilyen műfajban. Jól bevált alternatív viselkedés-recept szerint a főiskolai off-programok sorra kihagyták a nagy durranásokat, a Vasarely, a Csontváry, a Zsolnay múzeumok anyagát. De Angelus Iván Budapest Tánciskolája biztonságos talajra talált Schaár Erzsébet Utca-installációjában. Öt órás koreográfiája különleges élmény volt a fesztivál harmadik napján. A táncosok eleven szobrokként álltak be Schaár gipsz-figurái közé, saját test-anyagukkal kettős tükröt tartottak a nézőnek és az eredeti műnek. Három éve már bemutatták ezt a performanszot, mozdulatlan táncosokkal a kiállítótérben és a kertbe csábító táncmozdulatokkal odakint. Most nem ismétlésnek, hanem csak fölébredésnek látszik az akció, figyelmes odaadásnak: a város értékei megérdemlik, hogy időről időre újjászülessenek, ha máskor nem, legalább egy ilyen összművészeti fesztivál idején, mint a tizedik Pécsi Országos Színházi Találkozó.
