Katona Katalin ötvösművész kiállítása a Klebelsberg Kúriában

Képző

(MTI) A tárlaton a művész a kezdetektől mutatja be munkáit, amikor szelencéket, díszdobozokat, gyertyatartókat és íróasztalkészleteket készített, majd a kisplasztikák, reliefek, érmek kora következett. Később a történelem és a vallás felé fordult érdeklődése, ekkor keletkeztek többek között az angyalok, a corpus, a serlegek.
    

A kiállításon egy 200 négyzetméteres teremben ezekből harminc műtárgy kapott helyet, köztük a Tér-Idő sorozat részei, például a Fényoszlop című munka, amely öntöttvas talpazaton áll.
    
"Munkáim témája kezdetben az emberi érzelmek megjelenítése volt, majd később történelmi tárgyú alkotások születtek. A legutóbb létrejött plasztikákban a nagy kultúrákkal kapcsolatos gondolataimat fogalmaztam meg, keresve azt a harmóniát, amelyet az ember, a természet, a vallás és a tudás egysége adott azokban az időkben" ?vallott művészetéről Katona Katalin.
    
Az alkotó építészek oldalán részt vett épületek díszítésében, megalkotta a Makovecz Imre által tervezett, a Farkasréti temetőben található ravatalozó csillárjait, angyalos címert készített a bécsi magyar nagykövetségnek, kisplasztikát a pozsonyi magyar nagykövetségnek, ezen kívül cégéreket, feliratokat. A művész a fémet vörösrézzel, sárgarézzel, krómacéllal, bronzzal, öntöttvassal, alumíniummal, valamint üveggel és plexivel ötvözi.
    
A mostani kiállítás alkalmából az életművet bemutató katalógus is megjelenik.
 
A kiállítást Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitja meg csütörtökön. A tárlat február 20-ig látható.