Annál is inkább, mert a világ egyik legnagyobb art nouveau vagy Jugendstil üveggyűjteménye az övék: benne Louis Comfort Tiffany ötvenhat munkájával, negyvenkét Emile Gallé-üvegtárggyal, és huszonkét műalkotással a Gallé alapította lotharingiai nancy-i iskola művészeitől. Kollekciójuk darabjait pedig legutóbb 1997-ben, a Szecesszió, a XX. század hajnala című kiállításukra vették elő a raktárból.
Bár a Tiffany és Gallé - a szecesszió üvegművészete című kiállítás összes üvegtárgya az Iparművészeti sajátja, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként szerdán nyílt tárlatra a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumtól kölcsönkapott, japán lakkdoboz-kollekció a belépő. Ugyanis a szecesszióra erősen hatott az 1860-as években Európa felé is kinyíló japán művészet, elsősorban a fametszetek ornamentikája: virágok, szitakötők, pávák könnyed, kecses vonalai.
- A japonizmus visszaköszön Louis Comfort Tiffany és Emile Gallé munkáin - magyarázza a tárlat megnyitója előtt a kurátor, Balla Gabriella művészettörténész -, ahogy a japánok, úgy a két üvegművész is szívesen használtak nárcisz-, nőszirom- és orchidea-motívumokat.
Tiffany nevéről egyébként legtöbbünknek két dolog ugorhat be elsőre: Audrey Hepburn, ahogy az Álom luxuskivitelben című filmben az előkelő ékszerüzlet méregdrága smukkjai után ácsingózik, másrészt a színes üvegmozaikból összerakott állólámpák, amiket szintén nyugodtan sorolhatunk az előző kategóriába. A méregdrágába. Első asszociációnk az ékszerész atyához, második a nevét talán még híresebbé tevő fiúhoz, Louis Comfort Tiffanyhoz kapcsolódik. Nem mondhatjuk, hogy ifjabb Tiffany ne hálálta volna meg példás neveltetését: a párizsi festészeti majd dísztárgytervező tanulmányok után hazatért Amerikába, és rögtön vállalatot alapított. Igaz, ekkor még nem az üveg, inkább az enteriőrtervezés izgatta.
Mégis, az igazi siker első üvegmunkái kiállításakor jött, ráadásul akkora, hogy azt már megállítani sem lehetett: az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, és egész Európában elkezdték imádni (és megfizetni) a munkáit. Legizgalmasabb kísérleteiből - a Láva-üvegnek nevezett, megdermedt lávafolyamra emlékeztető kollekcióból és a pávatollat imitáló Páva-üvegekből - az Iparművészetiben is bemutatnak jó néhányat. De ott vannak a vitrinekben több technológiát elegyítő favrile-üvegei: talpas tálkái, palackjai, ezen kívül kobaktökforma vázái, ezüstből készült, rézberakásos férfi piperekészlete (kamásligombolóval!), nyitott virágszál alakú díszkelyhei is. És, hogy az "ikonokhoz" ragaszkodó látogató se csalódjon, a kiállítótér legvégében egy oltári nagy Tiffany-lámpa. (Ez utóbbi feltehetően nem kerül annyiba, mint egy londoni árverésen hárommillió fontért elkelt, bazsarózsás rokona.)
Emile Gallé vázáinak nevét elég lenne csak fölolvasni, hogy az indák, kacsok, levelek, bimbók, sások dús szövevényét maga előtt lássa az ember. Legfeljebb azt a színorgiát lenne nehéz elképzelni, amit a törökmogyoróággal, barkás mogyoróággal, virágzó almaággal, mákvirágokkal, iszalaggal, tavirózsás tó felett szálló szitakötővel és kérészekkel díszített, vázákra varázsolt Gallé.
A magyar szekcióban helyet kaptak például Rippl-Rónai József Andrássy Tivadar gróf ebédlőjébe tervezett, tojáshéj vastagságú üvegtárgyai, Roth Miksa Tiffany-üvegekből épített ablakai és Sovánka István díszüvegei. A terem legvégén pedig két kortárs művész, akikre ma is úgy hat a szecesszió, mint annak idején Tiffanyra meg Galléra. Horváth Márton üvegtárgyai és Smetana Ágnes Hangaszál meg Pöffeteg vázái vezetnek a kiállítás gyereksarkába. Mert hogy a rendezők nem pisszenéstelen, komoly hangulatot terveztek a pompás üvegek közé. Amíg a gyerekek színes papírból szecessziós virágmotívumokat vagdosnak, addig a szülők a másik sarokban, a múzeum bútorgyűjteményéből való Tonet-székekről bámészkodhatnak.
