Ha 1942-ben a Hangya szövetkezet egyik tisztviselőjének nem tűnik fel, hogy a karádi boltossegéd milyen varázslatos rajzokkal díszítette a bolt kirakatába kifeszített csomagolópapírt, Reich Károly talán apja mesterségét folytatva bognár lesz. De feltűnt, és a tehetséges parasztgyerek kénytelen-kelletlen elhagyta a számára tökéletesen kerek világot jelentő Balaton környékét. Pestre küldték, ösztöndíjjal az iparművészeti iskolába került, bár csak hat elemije volt. A háború után már az Iparművészeti Főiskolán rajzolt tovább, majd 1948-tól könyvillusztrátor és grafikus lett. Első munkája az Anyám tyúkjához készített sorozat volt - azóta is időről időre változatlan formában kiadják, minden rendes családban van néhány példány belőle, ne nőjön föl a gyerek enélkül. És ott kell lennie a Minden napra egy mese kötetének is, meg Arany László Magyar népmeséinek, mindből Reich suta, lebegő, mégis klasszikus szépségű figurái kandikálnak ki, csábítanak a mese közelébe.
Negyven éven át ugyanúgy rajzolt. Harsány, nagy, foltszerű színfelületek, a mese logikája szerint torzított arányok és összecsúszó síkok, erős gesztusok, méltóságos leplek vagy néhány imbolygó vonalból megszülető teljes világ, ez volt számára a történetek kulcsa. Időtlen arcok, szinte nincs is tekintetük, de a végtagok kapálóznak, a banyának hatalmas mutatóujja, a lánynak röppenő lépte, a rókának tátott szája mindig a világ összes banyáját, szép leányát és rókáját ábrázolja, hiszen a mesében minden egyszerre van jelen, a múlt és a jelen ugyanaz, a sorsok előre megíratnak, mégis a szemünk előtt történnek. Mítosz, mese, költészet egyre megy, a világ összes hiteles története ugyanolyan emberekről és
állatokról szól, Reich Károly ebben egészen biztos volt. És tovább is adta ezt a biztonságot a képeit befogadóknak, korszaktól, ideológiától, kurzustól függetlenül. Használható, hihető világot épített a görög mitológiából és a balatoni táj szépségéből az ötvenes, hatvanas években, és még tovább, egészen 1988-ig, a haláláig, amikor a legenda szerint a visszavásárolt balatonszemesi ház kertjében kidőlt a születésekor ültetett diófa. Ma a ház múzeumként őrzi az emlékét és sok rajzát.
