A kettős évforduló, Jeges születésének 110. és Rozgonyi halálának 60. jubileuma csak a kiállítás évét indokolja, de maga a gesztus, hogy ennek a két festőnek a vásznaiból ideje átfogó kiállítást csinálni, nem szorul magyarázatra.
Jeges és Rozgonyi ama nyolc festő között volt, akik, miután Trianonnal az új magyar festészetet képviselő nagybányai művésztelep is elveszett, 1926-ban a szentendrei polgármester felbuzdulásából beköltöztek egy szentendrei járványkórházba és ott hoztak létre művészkolóniát. A mezőgazdaságból és kereskedelemből élő városban néhány művész a két háború között valóságos festőparadicsomot hozott létre. A Duna-menti táj, a szőlőhegyek és a szerb kereskedők világa tökéletes és kimeríthetetlen ihletforrásként szolgált. Mindent lefestettek, ami körülvette őket.
Rozgonyi László: Szt. Erzsébet (1931)
Jeges Ernő, a társaság szervező alakja és a líraibb, zárkózottabb Rozgonyi László a maguk módján tettek hozzá valamit a szentendrei művésztelep zajos, bohém, társadalmon kívüli életmódjához. Életművük sokáig csak lappangó vásznakból, néhány adatból és a művészcsoport szervezésében végzett munkájukból állt. Ma végre a helyére kerültek Jeges vallásos, mitologikus vagy történeti tablói, Rozgonyi fájdalommal teli portréi és csendéletei, és a kép kiteljesült.
A MűvészetMalom kiállítása S. Nagy János műgyűjtő és a városi múzeumok anyagára épült. A két festő életművében a párhuzamokat és a különbségeket is hangsúlyozza, és ez a tükröztetés finoman végigkíséri a tájképek, a szentendrei utcarészletek, a római ösztöndíjas időszakban készült vásznak vagy a vallástörténeti-mitológiai témájú képek csoportjait. Jeges is, Rozgonyi is a klasszikus szépségideált fogalmazta újra a XX. század festészeti keretében, mindketten szívesen nyúltak bibliai vagy antik témakörökhöz, de a látványt a posztimpresszionizmus fény- és színvilágára hangolták. A tárlat közepét Jeges nagyméretű, reneszánszot idéző történelmi tablója foglalja el, a bejáratnál pedig utolsó, befejezetlen képe fogad, festőállványra helyezve, ez is a reneszánsz műveltségét reméli feltámadni, egy új aranykort megelőlegezve.
Mindkét festő szépségvágya idegen volt attól, ami a művésztelep néhány boldog éve után következett. 1945 után a telep baloldai vezetése Jegest eltávolította, Rozgonyi befelé fordult. Ő három év múlva, Jeges 1956 elcsendesült novemberében halt meg. Majdnem fél évszázad kellett ahhoz, hogy a magyar festészet újra megtalálja őket. Ez a kiállítás nagyszerűen hozza vissza mindkét életművet a XX. század élvonalába.
