A szeptember 30-ig látható kiállítás nem egyszerűen egy szubjektív válogatás, hanem egyfajta állásfoglalás a magyar fotóművészetről - és nem csak arról. Detvay Jenő, aki az 1970-es évek elején újdonságot kereső fiatalként és autodidakta művészként lazán kapcsolódott a budapesti avantgárd mozgalmakhoz, majd hosszú éveken át Párizsban élt, hazajövet létrehozta a Bolt Galériát. Ennek profilja a fotó körül rajzolódott ki, ugyanakkor figyeli a fénykép kapcsolatait a többi művészeti ággal vagy akár a mindennapi élettel.
A mostani válogatás sem csak azzal a szándékkal állt össze, hogy híradással szolgáljon egy ország vagy egy főváros fotóéletéről. Inkább álláspont felvétele vagy állásfoglalás egy olyan világban, amelyben naponta képek milliárdjai forognak körülöttünk. Furcsábbnál furcsább fotók találkoznak a kiállításon, amelyek közt első látásra nincs semmilyen értékelhető összefüggés. Minden technika az illető alkotónak akár emblémája is lehetne.
Baranyay András jellegzetes képtípusai a portrékivágások és a ceruzával színezett, bemozdult vagy egymásra exponált fotók. Czeizel Balázs fotógramjai és rovarportréi, nyomdatechnikából merített témái monumentálisak és egyben légiesek. Hajdú József a "talált fotó" fogalmát vonja be a kiállítás gondolati kontextusába, röntgen-negatívok alapján építkezve. Herendi Péter reduktív látványvilága egy maszk témáját állítja középpontba. Detvay Jenő jellegzetes, fotók reciklálásával készített műveivel archetipikus jeleket hoz létre.
Armin Bardel a befőttesüvegekben zajló élet, az "állóvíz" folyamatait modellezi képein. Michael Milchmayr alkotásain a vízszintes sávokba rendezett nagyvárosi járókelők szekvenciákat alkotva a tér mellett az időt is érzékelhetővé teszik.
