Bartek Materkát a képeknek a tudatalattinkban megjelenő deformációi, torzulásai és anomáliái foglakoztatják, és azon eltérések, melyek a korszerű optikai technológiák vagy a látás biológiai rendellenességei eredményeképpen alakulnak ki. Vizsgálódásainak tárgya azonban nem tudományos feltárás. A művész elsősorban az érzelmi állapotokra összpontosít, amelyeket az egyén vagy csoport az adott helyzetben megtapasztal, átél. Munkái február 2-től március 16-ig láthatók a Platán Galériában.
Bartek Materka érdeklődésének középpontjában a valóság vizuális percepciója áll ? vagyis annak mindenféle típusú deformációja, és a kortárs képalkotás különféle, digitális, televíziós és optikai technológiái. Nem véletlenül választott annak idején bemutatkozó kiállításának címéül egy dialógustöredéket Antonioni Nagyítás című filmklasszikusából: ?Mit láttál a parkban? ?Semmit.? Ahogy a film hőse a hétköznapi pillanatokat megörökítve, akaratlanul egy gyilkosság krónikásává válik, úgy bontja ki Materka is a valóságot, amely közelről, vagy távolról szemlélve más-más képet mutat. Materka művészetét nem könnyű egyértelműen meghatározni és leírni. Munkái az ábrázolás és absztrakció mezsgyéjén egyensúlyoznak. Független, veleszületett kíváncsiság és nagyfokú kísérletező kedv jellemezi. Dinamikus, folyton új témákat és új formai megoldásokat keres. Művészete nagyon személyes, legtöbbször saját tapasztalataiból merít ihletet. Ugyanakkor univerzális témákat dolgoz fel, szociológiai és pszichológiai jelenségeket figyel meg.
Maria Anna Potocka lengyel művészetkritikus, kurátor a festő Klatka (Kalitka) című kiállításához készült katalógusban így írt Bartek Materka művészetéről: Bartek Materka legtöbb képén olyan privát intenciók köszönnek vissza, mint a család, ismerősök, saját terek és tárgya, autók, talált fényképek. Bartek Materka hallgatott képességére ? a festő képes meghallani saját képeit ? és legalábbis egy pillanatra úgy döntött elfelejti magát, és inkább a tömeggel foglalkozik. Korábbi képeihez hasonlóan nyitott kompozíciót használt, mely nem a képen belüli egyensúly megteremtésére, hanem inkább valamely végtelenség folytatására és energiaösszpontosításra törekszik, melyben egy-egy alapszín válik dominánssá a monoton kép némely területén.
