- Néhány hete zárt a biennálé, érdemes levonni a tanulságokat. Sikeres volt a magyar pavilonban bemutatott Corpora inSi(gh)te?
- Sokan jöttek kíváncsian vagy konkrét ajánlattal, például taiwaniak, indiaiak, de érdeklődtek és dicsérték a kiállítást Betsky közvetlen munkatársai és a San Francisco-i MOMA kurátora, Henry Urbach is. Ez még csak tapogatózás, nyilván minden konkrét bemutatáshoz sok pénz kell. De ez egy önálló projekt, én csupán a biennálé kurátora voltam, a továbbiakban nélkülem megy tovább a Corpora élete. Steven Kovács magyar származású médiaművész, aki sokáig a rotterdami V2 Intézetben dolgozott, meghívta a Corporát a berlini nemzetközi médiaművészeti találkozóra, a 2009 január végén kezdődő Transmedialéra, amelynek most ő a művészeti vezetője. Ez a legnagyobb európai médiaművészeti seregszemle, nagy dolog, hogy ott lehet a projekt.
- A csapat tíz éve dolgozik együtt, egyszer egy japán médiaművészeti központban, a YCAM-ban, Yamaguchiban kiállították már a speciálisan oda készült munkájukat, de Ázsián túl nemigen kapott nemzetközi figyelmet.
- Igen, a Velencei Biennálé valóban a legszélesebb nyilvánosság elé vitte a Corporát. Amikor olvastam Aaron Betsky pályázati kiírását, amely
megfogalmazta, hogy nem egy újabb makettkiállítást akar csinálni, hanem a szociológia, a filozófia és más társtudományok és -művészetek felől kérdez rá az építészetre, azt gondoltam, ez a projekt pontosan telibe találja a Betsky által megfogalmazott utat. A Millenáris kiállításain dolgoztam, már ismertem a Corporát, de eszemben sem lett volna az építészeti biennálé pályázatán indulni, ha nem látom a kettő közötti szoros kapcsolatot. Nem lehetett kihagyni ezt a tökéletes gólhelyzetet. Megpróbáltam és sikerült.
- A magyar pavilon anyaga talán még tovább ment, mint Betsky, hiszen nem azt kereste, hogy milyen inspirációkkal él az építészet, hanem a látás, a térérzékelés, a szemlélet fogalmait módosította.
- Sota Ichikawa, a Corpora elindítója egy emblematikus mondatban fogalmazta meg a lényeget: azt mondta, hogy számára az építészet nem más, mint a tér felmérése, a világban való létezés egyik módja. Tanulmányokat folytatott, hogy milyenek azok a természetesen kialakuló struktúrák, amelyektől az építészet inspirációt kap, amelyek alulról építkeznek, építész irányítása nélkül. A gondolat hátterében Bernard Rudofsky kutatási terepe, az "építészek nélküli építészet" áll. Sota, a Corpora mozgatója mindig más csapatot szervez maga köré, bemutatónként kicsit más az összetétel. Az ő látásmódját fogalmazza meg az úgynevezett Super Eye, amelyik a térbeli relativitásról, a szubjektív geometriáról szól, arról, hogy a tér érzékelése és a tér törvényei pillanatról pillanatra változnak, mint egy élőlény. A kiállítás közepén, az aulában egy kimerevített pillanatkép struktúrája állt, hátul a falra feszített molinókon viszont a szerkezet csomópontjaiból szemlélt más-más képek jelentek meg; ugyanannak a szerkezetnek egy-egy szubjektív nézőpontjából más és más látványt kaptunk. Ahogyan mindannyian másként látjuk a világot - ebben benne van Einstein relativitás-elmélete, Bergson filozófiája, de Bolyai és Gauss elmélete a nem-euklideszi geometriáról is. Egy élőlény, amely folyamatosan változik a környezet, az idő, a külső hatások következtében. A tér változása is hasonlóan organikus folyamat, ezt jelenítettük meg. Ez a jövő tudományának egyik útja. Ha installáció formájában fogalmazzuk meg, a fizikai jellemzőkön túl lehetnek olyan nézetei is, mint az érzelmi viszonyulás vagy más lelki aspektusok, ami hozzátartozik az építészeti szemlélethez, ma már mindenképpen. Ilyen formában, ahogyan ott Velencében látható volt, nincs gyakorlati haszna, de mire jó a művészet, mire jó a betű? Ezen a kiállításon szerintem pont erről kellett beszélni.
- Talán a magyar építészeket az zavarta, hogy ez az anyag nem tud beépülni a magyar építészet folyamatába.
- Én éppen ezt tartom erősségének, hogy elszakadt a magyar praxistól és kívülről képes ránézni. Nagyon fontos ez a külső szempont a továbbgondoláshoz. Számomra egyébként az egész a művészeti praxis része volt, egy képzőművészeti munkával fogom befejezni. Ott a velencei magyar házban lefektettünk egy gumiszőnyeget, arra állítottuk a vázat, a szoborszerűen kimerevített Corpora-testet. A gumiban megmaradt a váz lenyomata, én ezt fogom továbbdolgozni: nekem ez a lenyomat jelentette a 2008-as Velencei Biennálét.
