A müncheni Neue Gruppe ugyanis történetére nézve részben azonos azzal a művészcsapattal, amelyikben a századforduló táján a német szecesszió, a Jugendstil igazi "kivonulói" - a náci időszak után - új közösségre találtak. A szecesszió elnevezés gyökere a müncheni kiállítóteremből, a Glaspalastból kivonuló új művészek gesztusához kötődik, amely a művészet és az egyén szabadságát jelképezte, a saját utak követésének belső parancsát. "Ebben a jelszóban oly erőteljes igazság lakott, hogy a szecesszió elnevezés, mint ennek az igazságnak megjelölése, nemcsak Münchenben lett közkeletűvé, hanem messze e város határain túl is és sokfelé ezen a néven kezdték nevezni azt a törekvést, amely szabadságot kér oly művészi alkotások számára, amelyek nem egyeznek elmúlt idők, régi emberek doktrínáival" - így kommentálta Lyka Károly az 1900-as évek legelején a müncheniek művészeti forradalmát.
Ezzel a tekintélyes hagyománnyal a Neue Gruppe a modern művészet egész történetét hordozza. 1946-os alapításánál ott voltak a nagy öregek, a Hitler-éra által elfajzottnak minősített nagyok: Kokoschka, Otto Dix, Fritz Wotruba, Alfred Kubin is. De ott voltak az újak, az absztrakt festészetben, a nonfiguratív plasztikában gondolkodó alkotók, a következő nemzedékek. Az 1947-ben rendezett első kiállításukon programmá avatták az örökséget: a modern képzőművészeti nyelv megújítását.
Kompozíciós fegyelem, a papírfelülettel való sokoldalú, izgalmas játék, elemző színhatások jellemzik a munkákat. Egy izmos hagyomány kortárs továbbgondolása, nagy meglepetések nélkül. Igazából csak néhány kisszobor tűnik ki a tömegből, Ernst Krebs intenzív belső életet élő üvegkubusa vagy Vore minimális eszközökkel is hatásos torzója, Joachim Palm fejkompozíciója, Yoshimi Harimoto tömörüveg plasztikája. És még egy: Peter Dietz halvány kézírásból grafikai művé sűrűsödő lapja, talán ez az egy járt valóban önálló úton. A Neue Gruppe kiállítása azonban nem a művek egyedi kvalitása miatt fontos, hanem a modern vizuális nyelv megőrzése, folyamatos újragondolása teszi azzá.
