Kőnig és Wagner építészek

Azóta így járom a világot, s azóta irigylem az építészeket. Az illékony, megfoghatatlan gondolatot tudják megragadni, s megőrizni a jövőnek. S nemcsak a jelenét. Újjáértelmezik, újra fölfedezik, újra közel hozzák a régi időket.

 

 

Ilyesfélék jutottak eszembe, miközben Csontos János Négykezes című portréfilmjét néztem a Magyar Építőművészek Szövetsége Székházában Kőnig és Wagner építészek kiállításának megnyitóján, pontosabban Kőnig Tamásén és Wagner Péterén, de hát a híres építészpárosoknak nincs keresztnevük, ahogy ki tudja például a XIX. század végétől Európa közel ötven színházának építészpárosáét, Fellner-Helmerét. Meg egyáltalán, fel tudjuk-e idézni, akár csak Magyarországon, a leghíresebb épületek alkotóinak a nevét?  Persze, vannak a legismertebbek, akikről utcákat, tereket neveznek el, mint Ybl Miklósról, Lechner Ödönről, Pollack Mihályról, Stein Imréről, Alpár Ignácról - és kész is.

 

De akár így, akár úgy, mégiscsak itt vannak, nyomot hagynak az épületeikkel. Ahogy az Ybl-díjas Kőnig és Wagner építészek is, akik lassan negyven éve ismerik egymást, együtt jártak a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára, évfolyam-, sőt csoporttársak voltak, s immáron annak is harminc éve, hogy együtt dolgoznak. A legendás Ipartervnél kezdték, ahol jórészt ipari épületeket tervezhettek, majd kis kitérő után kezdtek el foglalkozni azzal, amivel rangot, díjakat, elismeréseket szereztek maguknak: az épületrekonstrukciókkal. Munkáikban úgy őrzik meg az építészeti örökséget, hogy közben a mai igényeknek megfelelő alakítják át. Bankok, irodaházak, kórházak lakják be újra az időlegesen elhagyott tereket, de újjávarázsoltak már zsinagógát, üzemházat, palotákat, például Gödöllőn Erzsébet királyné kedves helyéből Kastélyszálló született, a budapesti Károlyi-palotából pedig a Magyar Irodalom Háza.

 

A legismertebbek talán színházi rekonstrukcióik, mint a Nagymező utcai Tivoli, a józsefvárosi Városi Színház, a soproni Petőfi Színház vagy a Paulay Ede utcai Új Színház, melynek még Budapesti Gyermekszínház volt a neve, mikor a felújításába kezdtek. Ebben a Lajta Béla által tervezett épületben eredetileg a Parisiana mulató működött, mely aztán az idők folyamán sokféle átalakításon esett keresztül. Teljesen eltűnt például az eredeti homlokzat, a belső terek is megváltoztak, mígnem Kőnig és Wagner egyrészt visszaállították a Lajta Béla-féle arculatot, újra készíttetve megsemmisült építészeti elemeket, másrészt pedig  a szomszéd házakból elcsenve, a mai kor igényeinek jobban megfelelő kiszolgáló hátsó traktussal gazdagították az épületet. Ennek a rekonstrukciójáért 1997-ben Europa Nostra-díjban részesültek. Mint sok más munkájuknál, ennél is megfigyelhető az anyagok természetéből adódó színek megválasztása, hogy a belső teret az architektúra és a díszítés határozza meg.

 

Legújabb munkájuk a Váci utcai, Alpár Ignác tervei alapján épült egykori tőzsde épületének rekonstrukciója, mely a világhírű francia építész, Christian Biecher tervei alapján nyeri majd vissza eredeti pompáját és kap új funkciókat.

 

Az építészpáros kiállításának megnyitóján az a Dávid Ferenc művészettörténész foglalta össze munkásságuk jelentőségét, akivel a legelső történeti  épületeik óta együtt dolgoznak. Mindezek mellett Dávid Ferenc megemlítette az erdélyi munkát is, ahol a történelmi épületek megújítása mellett a hagyományos népi építészet emlékeit is fölkutatták, archiválták. Nem csoda, hogy befejezésül Vargha Mihály építész-újságíró, aki írásaiban többször foglalkozott munkáikkal, illetve az azok körüli bonyodalmakkal, ezúttal más művészeti ágakkal rokonította tevékenységüket, kicsit viccesen idézve egy Várady Szabolcs-limericket az alkotás szükségszerűségéről: "Töprengett magában Hindemith: / Csinálni kéne már - hm, de mit?"... A folytatás ott elhangzott, a megjelentek derültségére - de végül is a hétköznapokban mindnyájan együtt örülhetünk Kőnig és Wagner építészek munkáinak, keresztnévvel vagy anélkül.