Művészetéről így vall egyik kritikusa: "Kovács Tibor korunk egyik látványteremtő poétája, olyan lírikus, aki élénk színekkel, árulkodó gesztusokkal különleges világot tár elénk. Olyan alkotó, aki világunkat sajátosan elvonttá, egyénivé érleli magában. Hol éterien könnyűvé és tisztává, hol ijesztően sötétté. Egyedi, foltszerűen megfestett faktúrájával, arctalan, geometriai formákká redukált alakjaival, elvont gondolati világot hoz létre." Színek és gesztusok "Éppen most, egy pillanat elrepül az Időből. Megfogni az igazságot egy képen, csak akkor tudom, ha megszabadítom a gondolataimat, ha azonosulok a pillanattal, és ha elfelejtek mindent, amit előttem láttak. Bennünk áradnak érzések, melyeket megtestesítünk egy szempár csillogásában, egy ajak életteli mozzanatában, egy kéz gyönyörű vonalaiban, fényekben, színekben, gesztusokban. Vajon ez a látható valóság absztrakciója, amely bennünk él? Kovács Tibor vallomása: A festő a benne születő és általa tárgyiasuló világát festi meg. Számomra a geometriai formákká meztelenített figurák, gesztusokban megnyilvánuló expressziója jelenik meg a vásznakon. Minden gesztus egy érzelem projekciója. Minden gesztus új érzelmeket ébreszthet fel, melyek redukált alakok geometrikus kifejezésében ölt testet Kovács Tibor művészetében. Egy érzés belép a szívünkbe és gesztusnyomokat hagy benne. A benyomások haladnak a gesztusok léptékeivel és nyomasztják a lelkünket. Kovács Tibor kéz és ecsetnyomatokkal építi fel a sok érzelmi rétegből kristalizálódott művészi világát, stilizált, szigorú, szimbolikus és misztikus kompozícióit, bevezet minket tudatalatti, álombéli, mélyen átélt expresszióiba, ahol a fény uralkodik, a színek mesélnek, a formák színpadiasan, szenvedélyesen rögzített testtartásban, patetikusan szerepelnek. Hisz ez az a pillanat, amely lelkében él, és amely azonossá válik a művész, miközben egy átélt valóság igazságának a születését teremti meg egy műalkotásban. Talán úgy születik meg egy mű, úgy jön létre egy kép, egy vers, ahogyan a szerelem: mindig máshogyan, de a felvillant szikra megmentésére, s melegítő, égető lángja életre keltésének megnyilvánulására. Szerelem a fény iránt, amely vonz, vakít és taszít. Ezek a végtelen és végzetes érzések, szenvedélyesen összefonódnak Kovács Tibor festőművész alkotásaiban." Papp Mina, művészettörténész "...Kovács Tibor öntörvényű alkotó, aki értékvesztő, eldurvult, erőszakos világunkat sajátosan egyénivé érleli magában. Hol éterien könnyűvé és tisztává, hol ijesztően sötétté, kilátástalanná. Ki hinné, hogy a foltszerűen megfestett formákkal, az oly szokatlan és oly ismerős mozdulatokkal ennyi mindent el lehet mesélni az emberről? A nagyszerűségéről, az esendőségéről, a kishitűségéről, a szárnyalásáról, a kétségeiről, a jó és rossz tulajdonságairól, a csalódottságáról, az öröméről? Az arctalan portrék sem anakronisztikusak, egyikük szenvedélyes, másikuk szelíd, emez anyaságában gyönyörű, amaz buja csábító. Az alkotások az életörömről, a teljesség igényéről vallanak élénk sárgáival, a kék-ragyogással, a zöld melegségével, természet közeliségével, a narancspiros frivolságával, a fekete komorságával. Boldog és szomorú napok emlékét idézik a képek, a táncolók önfeledségével, a szeretet lágyságával, a sors végzetességével, a vonzás és taszítás örök ellentétével. De honnan veszi Kovács Tibor a bátorságot, hogy érzelmeket kavarjon, gondolkodásra késztessen, néhány percnyi megállásra kényszerítsen bennünket? Honnan ismeri ennyire a vágyainkat? Éhségünket a szépre, szeretetre, a tiszta érzelmekre, a tartalmas, mély emberi kapcsolatokra? Mesterségbeli tudása, embersége okán teheti mindezt!..." - Szentkuti Eszter újságíró "...Kovács Tibor festményei nem ösztönös, önkifejező megnyilatkozások, nem is tájfestmények, hanem intellektuális képek. Témáik kifejezetten gondolatkísérletek, melyek mintegy optikai következményeikben vállnak kompozíciókká. Ezért e felől is kell megközelíteni őket, azaz a címükben pontosan fogalmazott témák alapján. A jelenlegi alkotókorszak stílusa megfelel a célzott mondandónak, a filozofikusra érlelt tábláktól (Vanitatum Vanitas, Cogito ergo sum, Molto adagio) az emberi élet jeles eseményein át (Násztánc, A család, Extroverzió) egészen a már majdnem hagyományos témákhoz (Golgota, Portré, Dáma, Merengő), vagy éppen a zsánerhez (Lány kékben, Kalapos lány, Tánc, Öröm). Ami azonban a legfontosabb az a tematikus indítéktól a végső megfogalmazásig megtett út. A művész kíméletlen önmagával abban, ahogy az egyes képek felületét megdolgozza, ahogy a kezdeti "vastagabb", erőteljesebb tónust a pointilista oldáson át olyan végletekig finomítja, mint a kék színű "Bánat" című képen. A kezdetet e tekintetben a "Dombok" című alkotás képviseli. Képeinek technikai történése persze nem előre meghatározott, mert ő mindig a gondolat felől közelít, annak megfelelő kibontásáig, miután nem ösztönös, hanem a világismeretét közvetítő művész. S ami még feltűnőbb, "tárgyait" hosszú távúan, szinte ciklikus következetességgel alakítja grafikusan is harmonikussá alakjait, már-már nyelvi jelekké. Különös, organikus formáinak szótárában ott vannak mindazok a legfontosabb szimbolikus "szavak", melyek segítségével a néző könnyen tájékozódhat a jelképes formák jelenetei között, továbbalakítva, mintegy a formákat lényegre törően körüljáró vonalakat. A képek összhatása azonban nem csak a jellegzetes vonalak játékától, hanem a képekhez választott színek kompozíciós szerepéből is következik, ezek együttese véglegesíti az egyes alkotást. Így válik művészünk sikere is teljessé". - Szelényi Pál művészeti író Megnyitó: 2005. szeptember 13. 18 óra A kiállítást megnyitja: Lehota M. János esztéta A kiállítás megtekinthető: 2005. szeptember 13. - október 09. A kiállítás helyszíne: Hevesi Sándor Művelődési Központ Kiállítóterme, Nagykanizsa
