Az említett filmes korszak - amely az '50-es évek közepétől a '60-as évek második feléig élte virágkorát - kezdeteként Andrzej Wajda filmrendező Csatorna című filmjének 1957-es premierjét szokás emlegetni. Az irányzat fő jellemzői közé tartozik a háborús élmények megjelenítése, az embernek a történelemmel, a kegyetlen múlttal való megrendítő szembesítése, amihez a társadalmi elkötelezettség, az erkölcsi vonatkozású kérdésfeltevés és a romantika mítoszai társulnak. Alkotói - köztük az alig negyven évet élt Andrzej Munk, Jerzy Kawalerowicz, és Kazimierz Kutz - szembementek az addigi hagyományokkal, az egyén, a hős került a középpontba, akinek addig szokatlan módon az érzései, félelmei elevenedtek meg ezekben az érzékeny elemzésekben.
A vizuális élmény kétségtelenül lenyűgöző, ahogy a látogató a Lengyel Intézet kiállítótermébe lépve egy leginkább a patchworkre emlékeztető óriási, színes faliszőnyeg előtt találja magát. Mintha csak borítékokról leáztatott, hatalmas bélyegek várnák a sorukat a fürdőszoba csempefalán. Ám aki az ámulatból felocsúdva az egyes plakátokon szereplő filmcímekre, vagy azok keletkezési idejére kíváncsi, bizony bajban van: a rendezők, a lengyel filmcímek és magyar megfelelőik csupán egy, a poszterektől távolabb eső listán olvashatóak, erősen megtörve ezzel a nézelődő tájékozódási lehetőségeit. Azoknak természetesen nem lesz gondjuk a kiállítás megfelelő befogadásával, akik beszélnek lengyelül, illetve akik betéve ismerik a lengyel iskola alkotásait - hiszen így a plakátokon valószínűleg még akkor is remekül felismerhető a megjelenített alkotás, ha történetesen csupán két arc, vagy egy hatalmas harangtorony látható.
A magyar és lengyel nyelvű plakátok ugyan szorosan egymás mellett, vegyesen helyezkednek el, de a nyelvi különbségeken túl mindkét esetben vizuális vonatkozásban is olykor markánsan felismerhető jellegzetességek tűnnek a szemünk elé. Előfordul, hogy egy adott filmnek több plakátja - lengyel, illetve magyar - is megjelenik: ilyenkor érdekes összehasonlítani az ugyanazon alkotást feldolgozó képi világokat. Ilyen például Tadeusz Chmielewski Éva aludni akar című filmjének plakátja, amelyből két igen hasonló lengyel, és egy magyar verzió látható. Mindháromban a csukott szemű nőalak a közös, a magyar viszont megtoldja a rajzot egy kedves kommentárral: "Kacagtató ballada egy nemlétező városról".
A plakátokon többnyire sajátosan mozaikszerű, egyszerű, de markáns grafikák jelennek meg, amelyek - szemben a mai fotó- és sztárcentrikus megoldásokkal - valóságos műalkotásokként árulkodnak egy letűnt kor filmjeiről, amelyek ma is aktuális kérdésekre adnak olykor nagyon is aktuális válaszokat.
