Polgárjogot nyert a roma művészet? Vagy terítékre került végre a belénk ivódott modorosság, amely megfeledkeztet róla, hogy az istenadta tehetség nem faji kérdés? E hónap végén ünnepli ötvenedik születésnapját Szentandrássy István festőművész; tegnap mutatta be Rózsa Péter a festő Angyalok nyelvén című albumát az A38 Hajón rendezett Roma művészeti napon.
Péli Tamásnak - hogy egy kicsit távolabbról közelítsünk a tárgyhoz - a halálát kellett megvárni, hogy az albumát kiadhassák. Nem érte meg az ötvenet. Így lehet, hogy tanítványa, Szentandrássy István az első olyan magyarországi roma képzőművész, aki saját albumával ünnepelhette ötvenedik születésnapját.
Nem mintha ebben a romaság lenne a kunszt, éppen ellenkezőleg. Szentandrássy albumbemutatója szimbolikus aktus: az Esély Éve, a Roma Integráció Éve csak a keretet adta ahhoz, hogy az elmúlt fél évszázad ostoba társadalom- és művészetpolitikája - amely a romákból kérdést, a művészetből politikát faragott - végre kifakadjon. Most megtörtént. Ugyan nem először és nem is utoljára fogalmazta meg roma képzőművész (és vele kánonban Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár), hogy a roma származás és a művészet nem egymás alá-, hanem mellérendelt fogalmak (sikerült ezt tisztázni már a naiv roma művészek hetvenes évekbeli bemutatkozásakor is), de a cigány értelmiség tegnap ünnepelt. Szentandrássyt választotta, mint annak idején az amszterdami művészeti akadémiáról hazatérő Pélit. Így van ez: a hazai cigány képzőművészet története a kiűzetéstől a megtérésig ível.
Ha Szentandrássyt Rafaellohoz hasonlítják, Péli művészete inkább rubensi. Mint utolsó felesége, Hász Erzsébet írja Kiűzetés című levélregényében: "... a reneszánsz művész, a hindu herceg, a nyugati egyetemista persze felszínes, olcsó, hiú és gyalázatos ember lett volna, ha elutasította volna a közösséget a cigányság bármelyik részével, de az ő művészete nem a megalázottak és a megszomorítottak világából indul, és ezt állítani nem egyszerű ferdítés, hanem lényegbevágó hazugság." Ilyen lényegbevágó hazugság a roma származást és az erősen vallásos ihletettségű cigány tematikát összemosni Szentandrássy művészetében. Zaklatott, drámai hangvételű kompozícióin a cigányság ősi, balladisztikus hagyományai és alakjai elevenednek meg - írják róla a lexikonok, Szentandrássy azonban a balladisztikusság magyarázata helyett többnyire e bizonyos összemosás ellen érvel, ha romaságáról kérdezik.
"Velence ügyetlen, de bátor vállalkozás volt, aminek inkább az ügyetlensége érződött, mint hogy a bátorságával tűnt volna ki" - fogalmazta meg például a Velencei Képzőművészeti Biennále Roma Pavilonja kapcsán. "Az etnikai megközelítés maníros megfogalmazás. Magyarország fogyatékossága, szégyene, hogy ebből nem tudott kinőni. Az emberi tehetség, az istenadta tehetség gyakorlása nem faji kérdés" - mondta az A38 Hajón, hozzátéve: az önálló roma pavilon létrejötte nem a képzőművészetről szólt, hanem sokkal inkább azt jelezte, hogy ezt az előítéletet, a cigányokkal szembeni agressziót vette át tőlünk Európa...
Tévedés volna persze azt állítani, hogy Szentandrássy sértett. Művészember, tartása van. Ebből ered a festészete is. A legnagyobb roma - fogalmazta meg etikus művészetszemléletére utalva egykor állítólag Péli Tamás - s adta tovább a gondolatot Kovács József Hontalan egy tegnap elhangzott versben. Mikor az albumbemutatót megelőző irodalmi est közben Szentandrássy beledörmögött a mikrofonba, hogy csendre intse a pódium helyett a kocsmapultot választókat, hirtelen mindenki elhallgatott. Fél perc múlva aztán festő és közönsége együtt kuncogott a rakoncátlankodó mikrofonon.
Tanítványai különben Szentandrássynak is vannak: Kunhegyesi Ferencet és Túró Zoltánt mondják a legtehetségesebbeknek közülük. Ők viszik tovább a reneszánsz iskolát, vagy - irodalmi fogalommal élve - azt a mágikus realizmust, a sötét tónusú, drámai kompozíciókat a festményeken, amelyet az inkább a barokkhoz vonzódó tablófestő, Péli honosított meg a hetvenes években. Mint a tegnapi bemutatón az album bevezetőjét jegyző Kerékgyártó István megfogalmazta: nem attól különleges a művészetük, hogy romák, hanem attól, hogy elődök és utódok, azaz három generáción végighúzódó iskolát alkotnak. És ez, hivatásos roma képzőművészek esetében itt, Magyarországon valósult csak meg.
Történelmi időket élünk; ez a coming out hete. Nem a magamutogatásé vagy a feltárulkozásé, hanem a köztünk élő, elhallgatott mondatok megfogalmazásáé. "Egyszerre vagyok magyar, egyszerre vagyok cigány, és kegyetlenül szeretek magyarnak lenni" - mondta például a felolvasóest utáni beszélgetésen Choli Daróczi József. Neki - ha Rózsa Péter megtartja az ígéretét - hamarosan megjelenik Cigány Bibliája is. Érdemes különben tudni, hogy a tegnapi ünnepet nem a cigány értelmiség szervezte magának. A Törökfürdő Alapítvány hívta létre, a szervezésbe bevonva az ünnepeltet is. Közeledünk.
Egyszer Péli Tamás és Szentandrássy István egy közös, családi kirándulás alkalmával állítólag eltévedtek az erdőben. Szentandrássy összeterelte a gyerekeket, s - mint mondta - farkasszaglására hagyatkozva vezette ki őket a vadonból. Innét származik állítólag Péli bon motja: veled keresztül lehet menni egy erdőn.
