Pauk György MTI.jpg

Balesete után elhunyt Pauk György hegedűművész

Hétfő hajnalban elhunyt Pauk György Londonban élő magyar hegedűművész. A világhírű zenész és tanár, akinek hangfelvételeit Cecilia- és Az Év Lemeze díjakkal, valamint egy Grammy-jelöléssel is kitüntették, 88 éves korában halt meg. A hírt özvegye közölte.

Pauk György, a világszínvonalú előadó 1936. október 26-án született Budapesten. Édesanyja zongorista volt, ő maga ötéves korában kezdett hegedülni. Szülei a holokausztnak estek áldozatul. Mint rendkívüli tehetséget tizenhárom éves korában felvették a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, tanárai Weiner Leó, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence és Molnár Antal voltak. Már akadémiai növendékként számos versenyt nyert, köztük Paganini-versenyt Genovában és kamarazene-versenyt Münchenben. A Filharmónia szólistájaként koncertezett Magyarországon, Svédországban, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. 1958-ban Párizsból nem tért vissza Magyarországra, Hollandiában kötött szerződést egy koncertmesteri félállásra.

Közben készült a párizsi nemzetközi Jacques Thibaud-versenyre, amelyet 1959-ben megnyert. 1961-ben magyar származású feleségével Londonba költöztek. Londoni bemutatkozó szólóestje a Wigmore Hallban 1962-ben volt, majd a Royal Festival Hallban a Londoni Szimfonikusok szólistájaként lépett fel. Első nagy koncertturnéja 1965-ben volt Ausztráliában. Útközben fellépett Törökországban, Izraelben, Indiában, Hongkongban és Új-Zélandon is. Az Egyesült Államokban 1971-ben mutatkozott be Sir Solti György meghívására a Chicagói Szimfonikusokkal. A következő évtizedekben évente tért vissza Amerikába számos zenekar és fesztivál szólista vendégeként, fellépett többek között Bostonban, Philadelphiában, San Franciscóban, Washingtonban és New Yorkban. Chicagóban egy Stradivari-hegedűt kapott örök használatra egy mecénástól.

Számos hangfelvétele jelent meg, melyekkel Cecilia- és Az Év Lemeze díjakat is nyert, valamint egy Grammy-jelölést is kapott. Az 1970-es évek elején megalakult Pauk–Frankl–Kirschbaum-trió világhírre tett szert csaknem harmincéves fennállása alatt. A Londoni Királyi Akadémián művészképzőt vezetett, mesterkurzusokat tartott világszerte. 1997-től a zürich–winterthuri konzervatórium vendégprofesszora volt. Nemzetközi hegedűversenyek zsűrijében is szerepelt. Több helyen tisztelték meg díszpolgársággal, díszdoktorátussal.

1956-ban megnyerte a genovai Paganini-versenyt, 1957-ben pedig a müncheni szonátaverseny első díját szerezte meg. 1959-ben a párizsi Jacques Thibaud-verseny nagydíjasa volt, 1983-ban Az év legjobb lemeze elismerésben részesült. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést. 2007 végén egy Budapesten adott koncerttel búcsúzott a nyilvános szerepléstől. 2008-ban – mint a Bartók-interpretáció egyik legnagyobb alakját – Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki.

Pauk György haláláig dolgozott: november elején a Zeneakadémián tartott mesterkurzust. Özvegye elmondta, hogy a zenészt a közelmúltban baleset érte, ami után kórházba szállították. A temetését Londonban tervezik, időpontjáról később intézkednek.

Ez is érdekelheti

Fesztivál Akadémia Budapest – Amikor a zenei világ a fővárosra figyel

A Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) eseményeire érkező világhírű művészek szokás szerint professzorként is szereplői lesznek a fesztiválnak, valamennyien legalább három intenzív napon át tanítanak július 14. és 23. között.

Meghalt Berend T. Iván történész, aki hat ország tudományos akadémiájának is tagja volt

Az Egyesült Államokban hunyt el Berend T. Iván Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Magyarország és Európa gazdaságtörténetének neves kutatója. A hírt özvegye jelentette be.

Élete utolsó napjáig festett a pöttyös mintáiról ismert japán avantgárd művész

Kilencvenhét éves korában elhunyt a világszerte szobrairól és installációiról ismert japán művész, Yayoi Kusama, aki az 1950-es évektől egészen a 2020-as évekig azonnal felismerhető, óriási pöttyös műveket és szobrokat alkotott, majd a nemzetközi művészvilág egyik szupersztárjaként tartották számon.