Magángyűjtemények titkai - jubileumi árverés Kieselbachnál

Képző

Körner Éva, a magyar művészettörténet-írás egyik legfontosabb alakja ugyanolyan jól választott képet gyűjtőként, mint témát kutatóként. E kettő persze több szálon is összefügg, hiszen mindkettő közös gyökere a támadhatatlan értékítéletté nemesedő művészi ízlés. A Körner-gyűjtemény gerincét - mind minőségi, mind mennyiségi szempontból - Vajda Lajos, Korniss Dezső és Veszelszky Béla művei alkotják. Mellettük Kassák vált központi alakká Körner Éva értékítéletében. Vajda és Korniss köré Szentendre, mint közös nevező hívta Anna Margit, Bálint Endre, Szántó Piroska és Sikuta Gusztáv műveit. A gyűjtemény sok hasonlóságot mutat a Kieselbach- és a Vasilescu-gyűjteménnyel is, jelezve az ízlések, művészettörténeti irányultságok rokonságát. Az 1973-as Panaszlevél című Ország Lili mű a Vasilescu-gyűjteményből érett, szintetizáló alkotás, mely visszanyúl az írásos képek eszközrendszeréhez, de a korábbi egyetemes mondandónál sokkal konkrétabb, sokkal személyesebb (kikiáltási ára 2 400 000 Ft). A másik művészettörténész, akinek gyűjteményéből több darab is szerepel majd az árverésen: Horváth Béla - kitűnő Kernstok monográfiája ismert a közönség számára leginkább. Ő más, korábbi korszakkal foglalkozott, mint Körner Éva, ez gyűjteményén is látszik; szép Hollósy, Mednyánszky, Szőnyi és Vaszary képek válnak hozzáférhetővé hagyatékából. Az aukció teljes anyagán belül a legmagasabb kikiáltási árról - 22 millió forint - Vaszary János Virágcsendélet ablakban című képe indul, amely a művész érett stílusának egyik elsőrangú, méretében is kiemelkedő darabja. 1925 körül kibontakozó fehér alapos korszakát, az életmű - egykor és napjainkban is - legnépszerűbb fejezetét reprezentálja. 18 millió forintról indul Ferenczy Károly Borús táj (Izvora fenyvessel) című festménye 1909-ből, amely Nagybánya környékének egyik legszebb részletét ábrázolja. A Rozsály hegy lankás lejtőin álló erdészlakot még Glatz Oszkár fedezte fel, több jelentős képe is ezt a környezetet örökítette meg. A hely Ferenczynek is megtetszett, s idővel legkedvesebb kiránduló- és nyaralóhelye lett. Az életmű számos kiemelkedő darabja készült itt, 1905 és 1909 nyarán. László Fülöp az angol arisztokrácia ünnepelt festője volt. Fülöp a Mintarajztanodától indulva jutott el az európai uralkodóházak majd valamennyi udvarába, s vált korának egyik legvirtuózabb és leghíresebb portréfestőjévé, akinek festményei ma a Tate Gallery és a Courtauld Institute of Art gyűjteményeiben is megtalálhatóak, és egyike annak a három magyar festőnek (Munkácsyval és Rippl-Rónaival együtt), akiknek művei a Musée d?Orsay-t gazdagítják. A Kieselbach Galéria téli aukcióján a Kislány című, 1866-os képe nagyméretű olajképe indul 14 millió forintról. 12 500 000 Ft-ról indul Derkovits Gyula Aktok tájban című 1921-es kompozíciója, amely nemcsak témájában, kompozíciójában és stílusában, de még méretében is követi Paul Cézanne 1879-82-es Fürdőzők című festményét. Az Aktok tájban mindazonáltal nem csak arról mesél, hogy Derkovits hogyan sajátította el a modern festészet - Kernstok Károly, Uitz Béla, vagy éppen Kmetty János által közvetített - eszmeiségét és formanyelvét. Önmagában is figyelemreméltó, sőt szinte ikonikus festmény, amelynek szimbolikus elemeiből megalkotható Derkovits pályaképének korai szakasza. Négy festmény is indul 12 millió forintos kikiáltási árról. Közülük kettő a 19. század két festőóriása Munkácsy Mihály és Paál László gyönyörű képei, a másik kettő pedig két különc zseni (Batthyány Gyula és Gulácsy Lajos) különös varázsú alkotása. Munkácsy Mihály 1874-es Férfiportréja friss, nagyvonalú portré, amelyre különösen jellemző a festő 1870-es években gyakorolt síkokba törő szálkás ecsethasználata. Paál László Naplemente (Rőzseszedés) című, 1874 körül festett képe a festő érett, barbizoni korszakának reprezentatív darabja. 1874 körül készült, mikor a rövid hollandiai periódus után végleg rálelt arra a tájra, mely élete végéig legfőbb ihlető forrásává vált. Batthyány Gyula Madárkereskedő című különleges műve az 1930-as évek első feléből való, igazi kuriózum. Gulácsy Lajos Itáliai táj aranyló fényekkel, című festménye jó húsz évvel korábbi; 1910 körül festette a művész, de különös atmoszférája ugyanúgy megkapó. Rippl-Rónai József a sikeres árverések elmaradhatatlan szereplője; most egy gyönyörű női portré kerül kalapács alá (Vörös hajú nő, 1905 körül) 12 millió forintos kikiáltási árról, és 8 500 000 Ft-ról indul egy érzéki Zorka-ábrázolás is.

Az árverés helyszíne: Budapest, Vígszínház Az árverés időpontja: 2005. december 16. péntek 17h A tételeket bemutató kiállítás helyszíne: Kieselbach Galéria, 1055 Budapest, Szent István krt. 5. A kiállítás megtekinthető: 2005. december 3. - december 15. Nyitva tartás: 10-18 óra között Kép: Munkácsy Mihály: Férfiportré, 1874 körül 39,5x34 cm Olaj, fa