Szenna_Skanzen_1.jpg
Szennai Szabadtéri Néprajzi Gy?jtemény

(MTI) - Ez azt mutatja, hogy nagyon jó irányba haladnak a tájházak, a tartalmi szolgáltatást és az infrastruktúrát illetően egyaránt látható a megújulás - emelte ki a szaktárca képviselője, aki a szennai szabadtéri néprajzi gyűjtemény 30 éves fennállásának alkalmából a Somogy megyei településen megrendezett magyarországi tájházak VI. országos találkozóján a Reneszánsz év keretében meghirdetett Tájházak a közösségért program eredményeit ismertette.

 
 

Mint arról beszámolt, a kulturális kormányzat - felismerve a hungarikumnak tekinthető hazai tájházi hálózatnak a vidék kulturális életében betöltött szerepére - a Reneszánsz év egyik meghatározó helyszínévé tette ezen intézményeket.

 
A Tájházak a közösségért című program keretében az idén 92 nyertes pályázót 95 millió forinttal támogatott az Oktatási és Kulturális Minisztérium - mondta a szakállamtitkár, hangsúlyozva: a pályázat különösen a kis lélekszámú, korábban kevéssé látogatott települések esetében hozott előrelépést, hiszen így - a hagyományőrzés felbecsülhetetlen értékei mellett - bekapcsolódhatnak a kistérség vendégforgalmába, bemutatva értékeiket, tehetségüket, vendégszeretetüket.
 
A jövőt illetően az államtitkár közölte: a szaktárca a következő években is támogatja a tájházak fejlesztési elképzeléseit. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 hamarosan kiírandó pályázataiban jelentős támogatásra lehet pályázni falumegújításra és -fejlesztésre, a vidéki örökség megőrzésére és fenntartható fejlesztésére.
 
A találkozó résztvevői pénteken a szennai gyűjtemény történetéről és működtetéséről hallhattak előadásokat, szombaton egész napos tanulmányúton Somogy megye tájházaival, népi műemlékeivel, helytörténeti kiállításaival ismerkednek.