A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mozgóképes szekciója, azaz az animáció és média design szak péntek este az évzárás küszöbén állította csatasorba az elmúlt évek legsikerültebb filmjeit a KINO-ban. A MOME-soknak van is mit a tejbe aprítaniuk, már ami az ötletgazdagságot és a kivitelezés minőségét illeti. A nyáresti partival egybekötött vetítés egyszerre zajlott a kis- és nagyteremben: egyikben a média design, másikban az animáció élvez elsőbbséget, fő az egyenlő bánásmód, még ha minőségben és fantáziában az animációs részleg látványosan nagyobbat is alakít.
A humor adu ászával Hermán Árpád Büdöske című rövidfilmje elsőként rukkol elő, a szöveg épp úgy és ott üt, ahol kell - a mezőny többi versenyzője viszont szinte kivétel nélkül inkább a képre koncentrál (csak a Ringeisen Dávid Levelek című filmjében hallható angyali gyerekhang erősíti a szabályt). A legkreatívabb megoldásokra éppen a nehezebb feladat sarkallja a készítőket: a folyamat-animációk össze-vissza gabalyodó káosza tökéletes asszociációs láncokkal, finom, alig észrevehető - és épp ezért értékelendő - poénokkal operál, arra biztatva a nézőt, hogy minden apró részletet alaposan megvizsgáljon.
Horváth-Molnár Panna kisfilmjében az esti mesék és az álmok közti vékony határ mosódik össze olyan módon, hogy azt érezzük: valakinek végre sikerült - ha nem is szavakban, de - megfogalmaznia a megragadhatatlant. Glaser Kati körsvenkre (a kamera egyenletesen halad balról jobbra, míg újra a kezdőponthoz nem ér) épülő animációja valóságos kis tesz-vesz várost tár elénk: bármelyik apró mozzanatot is ragadjuk ki a rendkívüli vizuális érzékkel és érzelemgazdagsággal megalkotott szín- és figurakavalkádból, nem tudunk csalódni. Ruska László egy egyszerű vonalból generál mindannyiunkat érintő, egyszerre szép és fájdalmas sorsfonalat, Ducki Tomek pedig szintén a vonalak mentén maradva meséli el szívszaggató, Életvonal című történetét. A fogaskerekekből felépült alakok vizuális orgiája felkavaró módon beszél rólunk, emberekről. Arról, hogy életünk sínére ("életvonalunkra") ritkán engedünk valaki mást is, és legtöbbször ez sem végződik szerencsésen. Az alkotó a felelősséget és önzést, tetteink következményének az elviselését a fogaskerekek letisztult formavilágának és mechanikájának szimbólumrendszere segítségével jeleníti meg.
A média design-szekció filmjein már sokkal jobban érezhető az igyekezet, hiszen itt a legtöbb az ötleten, és nem feltétlenül a kivitelezésen múlik. Akad igen színvonalas, jól felépített munka is, mint például Mesterházy Kata Karneválja, amely a bolygónkat eluraló depresszióra való megoldásként jeleníti meg a karnevált, illetve (komplett marketingstratégiával alátámasztva) a maszkviselést. Egy rövidke perc erejéig a nosztalgia is felüti a fejét: Szöllősi Dániel a jó öreg Hajdu mosógép "hangeffektjeiből" állította össze briliáns zajkoncertjét. Kár, hogy a MOME csak ilyen szűk körben ünnepli az év végét - ezt az összeállítást valószínűleg egy nagyobb közönség is értékelné.
